|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 367 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-90 ... 361-367 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Soós Zoltán 2009. szeptember 11.Tizenkettedik századi szentélyre és kápolnára bukkantak a marosvásárhelyi régészek Nyárádszentlászlón, az unitárius templom restaurálásakor. Soós Zoltán múzeumigazgatónak és lelkes kis csapatának a templom alapjában egy gótikus ajtókeretet sikerült kibányásznia. A sírokban boglártöredékeket és ruhadíszeket is talált. „Érdekes, hogy olyasmikkel találkozunk itt, a Nyárádmentén, ami a székely közösségre nem jellemző” „Az is érdekes, hogy a szentélyből nem ajtó, hanem boltíves nyílás vezetett egy kápolna felé” – tájékoztatott Soós Zoltán. A mai, késő Árpádkori templom szentélye egy másik, a tizenkettedik század végén, a tizenharmadik elején épült román kori szentély fölé emelkedik. Százhúsz főre apadt gyülekezetet. Három és fél évtizede, amikor Kiss Mihály lelkész a faluba került, még 320 unitáriusnak szólt az 1498-ban öntött 450 kilogrammos harang. A néhány hete folyó feltárási munkálatokkal csak a múltnak egy részét sikerült felszínre hozni. /Szucher Ervin: Tizenkettedik századi szentélyre és kápolnára bukkantak Nyárádszentlászlón. = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./2009. szeptember 22.„Az erdélyi magyar történetírásban az 1980-as évektől elmélyült szakemberhiány maradandó nyomokat hagyott a szakmában. A rendszerváltás után az intézményes keretekben (múzeum, kutatóintézet, egyetem, állami levéltár) alulreprezentált magyar történészek még jó néhány évig úgynevezett egyszemélyes műhelyként művelték a történetírást Marosvásárhelyen. Mindezek ellenére Bónis Johanna, Pál-Antal Sándor, Spielmann Mihály és Szabó Miklós tanulmányai, monográfiái nemcsak a helytörténeti munkákat gyarapították, hanem sok esetben az összmagyar történetírás szerves részévé váltak. A kilencvenes évek közepétől a történészképzés látványosan megváltozott. Megjelent a pályán egy, a kutatói munka és a történetírás iránt érdeklődő új nemzedék. ” – olvasható Novák Csaba Zoltán: Fiatal társadalomkutatók Marosvásárhelyen című tanulmányában. (Korunk, 2007. október). Az új kutatónemzedéket tömörítő egyesület, a 2002-ben létrejött Borsos Tamás Egyesület elnöke, László Márton elmondta, az egyesület céljai: társadalmi és művelődéstörténeti tanulmányok, értékelések, dolgozatok és kutatások végzése és támogatása. Kapcsolatteremtés és együttműködés az erdélyi magyarság nemzetiségi jellegű tudományos intézményeivel. Értekezletek, tudományos tanácskozások, konferenciák, szemináriumok és előadások szervezése, időszakos kiadványok, könyvek kiadása. Az egyesület tagjai Barabás Kisanna művészettörténész (Marosvásárhelyi Katolikus Gyűjtőlevéltár), Berecki Sándor, Győrfi Zalán, László Keve régészek (Maros Megyei Múzeum), Berekméri Róbert hadtörténész (Marosvásárhelyi Református Gyűjtőlevéltár), László Márton levéltáros (Maros Megyei Állami Levéltár). A Teleki Téka munkatársai közül Kimpián Annamária művészettörténész, Lázok Klára jelenkortörténész, Márton Krisztina restaurátor, Petelei Klára térképtörténész, Weisz Szidónia címertankutató tagjai egyesületnek. További tagok Novák Csaba Zoltán jelenkortörténész, Simon Zsolt újkorkutató (a Román Akadémia Gh. Sincai Kutatóintézetének tagjai), Soós Zoltán régész (a Maros Megyei Múzeum igazgatója), Tamási Zsolt egyháztörténész (7. sz. Általános Iskola történelem szakos tanára), László Lóránt újkorkutató, és Nemes Gyula helytörténész (Nagyernye). Az egyesület 2004 novemberében a marosvásárhelyi Bethlen Alapítvánnyal és a Pósta Béla Egyesülettel közösen megszervezték II. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát. 2005 októberében helytörténeti konferenciát tartottak Marosvásárhely történetéből címmel. 2006-ban több előadásból-beszélgetésből álló rendezvénysorozat volt. 2006 novemberében tartották a IV. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát, majd 2007 augusztusában a IV. Kisebbségtörténeti Konferenciát Kisebbségi életpályák címmel. Ebben az évben is több tudományos előadást szervezett az Egyesület. László Márton /sz. Marosvásárhely, 1976. nov. 2./ a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán végzett. 2003–2004-ben szakmai referensként dolgozott a Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménynél, Kolozsvárott. 2004 és 2006 között Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában tanult tovább, disszertációjának tárgya: kollektivizálás Székelyföldön. 2007-től az Állami Levéltárak Maros Megyei Igazgatóságán levéltárosként tevékenykedik. Az ötvenes évek társadalomtörténetét kutatja, és több, a világhálón is elérhető tanulmányt közölt a Maros tartománybeli kollektivizálásról, a kulák-névjegyzékekről. Eddigi legnagyobb szakmai eredményének Máthé János: Magyarhermány kronológiája c. kéziratának megjelentetését tekinti /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/. A világhálón is megtalálható László Márton román-magyar állambiztonsági szótára, amelyben a korabeli román nyelvű dokumentumok szakterminológiáját magyarázza és fordítja. László Márton szerint egyes erdélyi jelenkortörténészek által művelt „sérelemtörténet” és „szenvedéstörténet” helyett a tárgyilagos hangvételű, elemző és összehasonlító megközelítésre kell törekedni. /Bölöni Domokos: Új kihívások előtt a fiatal történészek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./2009. október 22.A megbékélés évének szeretné nevezni 2010-et Marosvásárhely értelmisége. Október 21-én a megyei tanács kezdeményezésére a kulturális intézmények és civil szervezetek vezetői annak érdekében gyűltek össze, hogy javaslatot tegyenek: az 1990-es márciusi események 20 éves évfordulójára a város elnyerje a Románia kulturális fővárosa címet. A résztvevők a megnevezést kifogásolták, szerintük ugyanis a megbékélés azt feltételezi, hogy a két etnikai közösség kapcsolatát még mindig a harag jellemzi, holott nem erről van szó, hanem inkább félreértésekről, ellenérzésekről, rossz beidegződésekről. A tanácskozáson Marius Pascan prefektus kifejtette, nincs értelme a „szeparatizmusnak”. Vlad Radescu javasolta, hogy a megbékélés helyett az egyetértés évének nevezzék a 2010-es évet. Soós Zoltán múzeumigazgató a 20 évvel korábban történtek kölcsönös megbeszélését javasolta, a nacionalista uszítások megfékezését a kultúra eszközeivel. /Antal Erika: Vásárhely: megbékélés és multikulturalitás. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 22./2009. október 27.Fiatal, tehetséges lelkipásztorának, Orbán Lajosnak a lendülete, fiatal történészek, régészek szaktudása kellett ahhoz, hogy Gógánváralja református temploma vizes, salétromos épülete két év alatt száraz templombelsővé alakult. Erdély egyik legrégibb és legérdekesebb, nyolcszáz éves templomát október 25-én újra birtokba vehette Gógánváralja református gyülekezete. Élmény volt Váralján dolgozni, hisz a történészek mindvégig élvezték a 250 lelkes gyülekezet támogatását, mondta Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, aki beszámolt arról, hogy a külső és belső falkutatások, a régészeti ásatás révén hogyan tárultak fel a XIII. század végén épült templom rejtett titkai. Erről szólt a délután bemutatott film is. A fennmaradt Árpád-kori szentélyhez ragasztották később a templomhajót, majd a XIV. században bővítették az épületet. A XV. században készült el az épület legismertebb tartozéka, a kazettás mennyezet. A magyar nyelvterület leghíresebb kazettás mennyezetét 1903-ban vásárolta meg a budapesti Szépművészeti Múzeum, s a 48 kazetta ma a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonát képezi. A jövőbeli teendők közé tartozik, hogy a kazettás mennyezetet élethű fotók segítségével visszavarázsolják, mondotta Soós Zoltán. /Bodolai Gyöngyi: Műemlék ékszer. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 27./2009. november 16.Székelyföld múltját feltáró kutatásaik ismertetését tartották a történészek november 14-én Szovátán a magyar tudomány napja és az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalakulásának 150. évfordulója alkalmából. Pál-Antal Sándor az EME 150 éves múltját ismertette, majd Sipos Gábor értekezett az EME könyvtáráról, levéltáráról, érem- és régiség-, valamint természettudományi gyűjteményéről. A székelység múltjából a fejedelemség korabeli vásárokról értekezett Rüsz-Fogarasi Enikő, Soós Zoltán pedig a nyárádszentlászlói unitárius templomban végzett régészeti ásatások jelentőségét ismertette. Mihály János a hadi zászlókról, Zepeczáner Jenő a címerekről, Garda Dezső a székely határőrezredekről, Cserey Zoltán a huszárkatonai életmódról tartott előadást. Szováta múltjáról Józsa András és Szolláth Hunor beszélt, Tüdős S. Kinga Mikes Mihályné Bethlen Fruzsina végrendeleteit és a korabeli főúri hétköznapokat ismertette, Csáky Árpád és Tamási Zsolt pedig a katolicizmus helyzetét a 18–19. századokban. A 20. század történelméhez fűződik Boér Hunor kutatása, aki Marosvásárhely szerepét tárta fel a magyar skanzenépítésben, Spielmann Mihály pedig Bernády György közéleti szereplésének utolsó periódusát dokumentálta. /Antal Erika: Történelmi mozaik. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 16./2009. november 17.November 14-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület megalakulásának 150. évfordulója alkalmából a régi vándorgyűlésekre emlékeztető történelmi konferenciát szerveztek Szovátán „A tudomány szolgálatában” címmel. Pál-Antal Sándor, az EME marosvásárhelyi fiókegyesületének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, a vásárhelyi fiókegyesület, fennállásának 12 éve óta első alkalommal tartja ülését a városon kívül. Pál-Antal Sándor rövidített változatát ismertette Egyed Ákos írásának, amely az EME történetét tárgyalta. Az EME megalakulása óta élvezi a Magyar Tudományos Akadémia támogatását, több mint negyven tagját választotta soraiba az MTA. 1950-ben a kommunista diktatúra az EME működését felfüggesztette, javait törvényellenesen elvette és azokat állami intézetek kezelésébe adta. 1990-ben alapították újra az egyesületet. A 2007-es adatok alapján az egyesületnek 1565 rendes, 103 alapító és 41 pártoló tagja van, közöttük kétszáz tudományos doktor, kétszáz orvosdoktor, ezernél több egyetemi hallgató. Hét szakosztálya működik, hat erdélyi városban rendelkezik fiókegyesülettel. Rüsz-Fogarasi Enikő értekezett a fejedelemségkori székely vásárokról. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója tartott vetített képes előadást a nyárádszentlászlói templom régészeti feltárásáról. Előadást tartott többek között Mihály János (Zászlóhasználat a székelyeknél az erdélyi fejedelemség idején), Tüdős S. Kinga (Egy székely nemesasszony végrendeletei), Garda Dezső (A székely határőrezredek a 18. század végén és a 19. század elején), Csáky Árpád (Pálos misszió Háromszéken a 18. században) és Pál Judit (Székelyföld és a koronázási ünnepségek). /Nagy Botond: EME- vándorgyűlés Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 17./2009. november 24.A néprajzi tárgy – funkciók, jelentések és kontextusok címmel szervezett kétnapos szimpóziumot a hét végén a Maros Megyei Múzeum néprajzi szakosztálya. Az erdélyi kulturális intézményekből érkező mintegy 30 néprajzkutató találkozójának apropója a Maros Megyei Múzeum alapkiállításának, illetve a néprajzi részlegnek otthont adó Toldalagi-palotának a felújítása volt. Az előadások és szekcióülések során egy Maros megyei falumúzeumnak a létrehozását is megvitatták, amely egyediként őrizné az országban a magyar népi kultúra hagyományait – jelezte Soós Zoltán múzeumigazgató. /Nagy Székely Ildikó: Kilépni a falak közül. Találkozó a megyei múzeum megújulásáért. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 24./2010. január 8.Néhány ok arra, hogy idén múzeumba menjA legnagyobb 19. századi magyar festők művei, vándorkiállítás a pestisről, vagy a székelyudvarhelyi gótok – többek között ez várható idén az erdélyi múzeumokban. Múzeumi körképünkben erdélyi intézmények igazgatóit kérdeztük meg arról, mik a terveik 2010-re. Kiderült, tavasszal a 19. század legnagyobb magyar festőinek munkáiból láthat kiállítást a közönség Csíkszeredában, nyár végén pedig ugyanott Nagy István új arcát ismerhetik meg a látogatók. Marosvásárhelyen másfél éves projekt eredményét mutatja majd be a klasszikus román festők műveinek kiállítása, míg Sepsiszentgyörgyre 4,5 millió eurós támogatás érkezik, amelyből a múzeum teljes rehabilitációját tervezik. A pestis című vándorkiállítás beutazza Erdélyt, Székelyudvarhelyről pedig útnak indul egy kora népvándorláskori gót települést bemutató, nagyszabású régészeti vándorkiállítás. Művészeti Múzeum, Brassó “Mivel az idei év pénzügyileg nem túl ígéretes, a múzeum másféle programokat szervez, mint eddig – ami persze nem jelenti azt, hogy nem lesznek kiállítások” - mondta a Transindexnek Bartha Árpád múzeumigazgató. Elsőként Kövesi György keleti útján készített fényképeinek kiállítása nyílik meg, amely februárban és márciusban lesz látogatható. Ugyancsak márciusban a nagyszebeni Brukenthal Múzeumban mutatják be a brassói múzeum Arthur Coulin-kiállítását, amely február 14-éig látogatható. A tárlat az egyik legnagyobb 20. század eleji, erdélyi festő születésének 140. évfordulóját ünnepli. Áprilisban a Brassó létezéséről tanúskodó első dokumentum 775. évfordulójára a Művészeti Múzeum Brassó képekben és fényképekben címmel tervez kiállítást. Szeptemberben Elena Popea festő tiszteletére szerveznek évfordulós kiállítást, míg novemberben Művészet a kommunizmusban címmel az 1944 és 1989 között készült, a múzeum tulajdonában lévő alkotásokból láthat majd tárlatot a brassói közönség. Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda A csíkszeredai múzeumban az április végén megnyíló, a 19. századi magyar festészetet bemutató kiállítás ígérkezik az év legnagyobb eseményének. Itt olyan művészek alkotásaival találkozhat majd a közönség, mint Barabás Miklós, Székely Bertalan, Munkácsy Mihály, Mednyánszky László, Paál László és Szinyei Merse Pál. A június végéig látogatható tárlat több mint hatvan festményt vonultat fel a Magyar Nemzeti Galéria, illetve a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményéből. “A múzeum ötödik, kiemelt kiállítása a magyar művelődéstörténethez, a közkedvelt festészethez való visszatérést jelent majd” - fogalmazott Gyarmati Zsolt igazgató. A február 7-én záruló egyiptomi tárlatot két vándorkiállítás, a Démoni ragály: A pestis, valamint Könczey Elemér karikatúra-kiállítása követi majd. Augusztus elején, a csíkszeredai városnapok alkalmával pedig Nagy István életmű-kiállítása nyílik meg a Csíki Székely Múzeumban. “Nagy Istvánt a legnagyobb székely festőművészként tartják számon, de személyisége nincs eléggé markánsan megjelenítve az erdélyi köztudatban” – fogalmaz Gyarmati Zsolt, és hozzáteszi: nem lehet eleget beszélni róla. A csíkszeredai múzeum saját, húsz képes gyűjteménye mellé újabb 16 Nagy István-művet vásárolt meg az alkalomra 7000 euró értékben, a kiállítást pedig a magyarországi Antal Péter műgyűjtő tulajdonában lévő képek egészítik majd ki. Októberben a cserkészet történetét bemutató tárlattal, novemberben pedig Plugor Sándor grafikus, festő kiállításával várják a múzeum látogatóit. Az igazgató reményei szerint 2011 első felében befejeződhet a 2005-ben elkezdett korszerűsítés a múzeumban, és elkészül az Erdélyben egyedülálló látványraktár, amely gördíthető polcrendszerével egyszerre lesz helytakarékos és látványos. Hiszen – mint az igazgató elmondta –, a múzeum tevékenységének jelentős része, a gyűjtés, konzerválás, restaurálás a színfalak mögött zajlik: ebbe nyerhet majd betekintést a közönség a látványraktár révén, egy-egy múzeumi nyílt nap alkalmával. Tarisznyás Márton Múzeum, Gyergyószentmiklós Gyergyószentmiklóson egyelőre csak rövid távon mer tervezni Csergő Tibor András múzeumigazgató, hiszen hogyha megérkezik az épület felújítására a regionális operációs programból megpályázott pénz, a múzeumnak költöznie kell. Az új, ideiglenes székhely pedig egyelőre csak raktárhelyiségek, irodák befogadására alkalmas. Az intézmény ugyanakkor kurátori szerepet vállal több vándorkiállítás szervezésében, ilyen volt tavaly a Térbe zárt pillanat című sztereófotó-kiállítás, illetve A pestis című tárlat is. A távlati tervek között szerepel a Magyar Vendéglátóipari Múzeum anyagából összeállított vándorkiállítás megszervezése, az év első felében pedig többek között Ardai Ildikó iparművész kiállítását láthatja majd a közönség. Művészeti Múzeum, Kolozsvár A Bánffy-palotában működő múzeumban több romániai kortárs alkotó kiállítása is látható lesz idén, a Képzőművészek Romániai Egyesületének Kovászna, Beszterce, Maros megyei szervezetével együttműködve. A múzeum saját anyagából is számos válogatást láthat majd a közönség: Kolozsvár képzőművészeti védjegye címmel például Ioachim Nica és Feszt László műveit mutatják be. Constantin Dinu Ilea és Ion Țuculescu képzőművészek születésének századik évfordulóját is egy-egy kiállítással ünnepli a múzeum, illetve tárlatot szerveznek Georgeta Arămescu Anderson műveiből is. De a tervek között szerepel az intézmény saját gyűjteményéből összeállított önarckép-kiállítás, valamint a nagybányai iskola festőinek tárlata is. A Tribuna újsággal közreműködve a múzeum nemzetközi grafikai kiállítást tervez, míg a német kulturális központ együttműködésével a 20. század eleji reklámot és designt bemutató tárlatot nyitnak majd meg. A Művészeti Múzeumban megtekintheti majd a közönség a magyarországi Kornis Péter fotóművész munkáit is. Maros Megyei Múzeum, Marosvásárhely A marosvásárhelyi múzeumban idéntől lesz látható egy nagyobb, másfél éve folyamatban lévő beruházás eredménye: a klasszikus magyar művészeti kiállítás klasszikus román művészeti kiállítással egészül ki. A Várban idén nyílik meg a múzeum kincstári gyűjteményének állandó kiállítása, és ugyanott terveznek egy, a 17. századi Marosvásárhely céhes életét bemutató tárlatot is. Hogyha év végéig elkészül az erre szánt helyiség rendbehozása a Várban, megnyitják a Székely Színház emlékszobáját is. A múzeum több vándorkiállításnak is otthont ad majd, köztük A pestis című tárlatnak. Május 17-én az intézmény nagyobb szabású rendezvénnyel készül a Múzeumok éjszakájára, amelyet negyedik alkalommal rendeznek meg. Soós Zoltán igazgató elmondta, többek között szabadtéri koncert megszervezésére is készülnek a Kultúrpalota előtt. Körösvidéki Múzeum, Nagyvárad A nagyváradi múzeum január 3-ától ideiglenesen zárva tart: az intézmény a Királyi Hadapródiskola épületébe költözik, mivel eddigi székhelye, a római katolikus püspöki palota visszakerült az egyház tulajdonába. Az intézmény legkorábban év végén nyílhat meg újra. Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy Az intézmény nemrég 4,5 millió eurós támogatást nyert a regionális operacionális programból – amint a pénz megérkezik, elkezdődhet a múzeum Kós Károly tervezte épületének és környezetének rehabilitációja. Molnár István Múzeum, Székelykeresztúr A múzeumban havonta egy képzőművészeti- vagy fotókiállítás megszervezésére készülnek, amelyek elsősorban erdélyi magyar, ezen belül is főként székelykeresztúri alkotók műveit mutatják majd be: többek között Kádár Dombi Péter szobrait, Kalló László festményeit és Czire Alpár fotóit láthatja majd a közönség. Nem hiányoznak majd a néprajzi kiállítások sem, többek között kecseti bundikákat, azaz cifra férfimellényeket láthatnak majd a Molnár István Múzeum látogatói. A kiállítások mellett könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, valamint az erdélyi kiadók, újságok szerkesztőivel szervezett találkozások színesítik majd az intézmény programját. A színfalak mögött pedig mentő ásatások folynak a város területén, amelyek az őskor, népvándorláskor és középkor emlékeire koncentrálnak. Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely A múzeum egyik legütősebb idei eseményének ígérkezik az a régészeti vándorkiállítás, amelyet a tervek szerint május és október között elsőként Székelyudvarhelyen mutatnak be. Róth András igazgató elmondta, a helyi régészek egy gót települést tártak fel a város környékén, ahonnan óriási anyag gyűjt össze, érdekes újdonságokkal. A Magyar Kultúra Napját a múzeum tulajdonában lévő művekből összeállított szobrászati kiállítással, a Föld Napját természetrajzi tárlattal ünnepli majd a múzeum. A tervek között szerepel egy képzőművészeti kiállítás megszervezése is a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola volt tanárainak munkáiból. Az év második felében pedig Kosztándi Jenő és Katalin kézdivásárhelyi képzőművészek gyűjteményes kiállítására készülnek. Az érdeklődők Székelyudvarhelyen is megtekinthetik majd A Székely Hadosztály emlékezete című vándorkiállítást. Ugyanakkor nem marad el az évtizedes múltú erdélyi magyar restaurátor-továbbképző konferencia sem, amely az előadások után hagyományosan tanulmányi kirándulással zárul. Őszre két iparművészeti kiállítást is terveznek, ahol nyomdászjelvényeket, illetve Székelyföld magán- és társulati pecsétjeit láthatja majd a közönség. Jelenleg pedig a Haáz Rezső Múzeum ad otthont A pestis című vándorkiállításnak, amelyet január 16-áig tekinthetnek meg az udvarhelyiek. Fülöp Noémi. Forrás: Transindex.ro 2010. január 22.Armales TransylvanorumA Debreceni Egyetem Történelmi Intézete és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófiai Kara közös szervezésében (marosvásárhelyi támogatók: Maros Megyei Tanács, Maros Megyei Múzeum, Borsos Tamás Egyesület) nemzetközi vándorkiállítás indult útra az erdélyi fejedelmek által adományozott eredeti címereslevelek fotómásolataiból. A bemutatott ötven címerképet Szálkai Tamás történész (Debreceni Egyetem) válogatta hat magyarországi és romániai közgyűjtemény anyagából. A megnyitóra csütörtökön délután 5 órától kerül sor a Kultúrpalota előcsarnokában, a gyűjteményt ismerteti Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója. A címereslevelekről, címerekről készült tanulmánykötetet bemutatja Weisz Szidónia történész. A kiállítás február 19-ig látogatható. Armales Transylvanorum - Válogatás az erdélyi fejedelmek címeradományaiból /ATTRAKTOR Könyvkiadó Kft., Gödöllő, 2009/ Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. február 22.Bocskai NapokA fejedelem öröksége Azon senki se törje a fejét, hogy mi a közös az iskolásvetélkedő, a labdarúgótorna, az útikönyv-bemutató, a vallási kegytárgykiállítás, az őshonos búzafajta és a farsangfarka között, mert úgysem találja ki. Eláruljuk: mindezek a nyárádszeredai Bocskai Napok egy-egy mozzanatát jelzik. Ahogy Dászkel László polgármester lapunknak elmondta, azért szervezik meg minden évben az ünnepséget, a megemlékezést a nagy erdélyi fejedelemről megválasztása napján, mert mindabban, amit ma a fejedelemválasztó városkában tesznek, az ő öröksége, hagyatéka is. A polgármester az ünnepséget megnyitó beszédében Bocskai István végrendeletét idézte, amelyben a fejedelem mind a magyarországiakat, mind az erdélyieket "az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szeretetre" intette. Ma is ennek a szellemi örökségnek az intelmére, szellemére gyűltek össze mindazok, aki határon innen és túl megemlékezni akartak a hajdani államférfiról – mondta többek között a polgármester, aki megköszönte azt a tűzzománc Bocskai-képet, Gergely Judit alkotását, amelyet tavaly nyáron nagynénje, Kovács Irma tanárnő adott át az önkormányzatnak. Ezért is hívták meg az ünnepség alkalmával az Erdélyből elszármazott Budapesten élő vegyészt, képzőművészt, hogy alkotásaiból állítson ki a kultúrotthonban. Ugyanott Váradi Péter Pál: Tél a havason című fotókiállítását is vendégül látták. Ehhez mi sem talált jobban, mint a Balás Árpád, dr. Jakab Sámuel, Fodor S. Sándor és Incze Árpád által megyénkről összeállított háromkötetes útikönyv- bemutató, amelyet szintén a művelődési házban tartottak meg. Nem szerveznek Bocskai Napokat anélkül, hogy a diákokkal ne elevenítenék fel azt a kort, amelyben élt és munkálkodott a fejedelem. A pénteken megtartott történelmi vetélkedő tehetséges diákjait tüntette ki az önkormányzat. A polgármester köszöntötte a fejedelemválasztó testvérváros, Szerencs küldöttségét, élén Bíró István önkormányzati képviselővel. Az ünnepséget a Bocskai Dalkar, a Bocskai Líceum, a Bekecs Táncegyüttes és Váradi Imre Bocskai és a székelyek címmel összeállított történelmi, verses, dalos, táncos műsora színesítette. Az ünnepség alkalmával az érdeklődők tudományos, ismeretterjesztő előadásokat is meghallgattak. Imreh Jenő vallástanár Bocskai valláspolitikájáról, dr. Szabó T. Attila veszprémi etnobotanikus az alakor őshonos magyar búzafajtáról értekezett. Mindezt kiegészítette a Bocskai István fejedelemről és koráról készített pannó, amelyet a megyei múzeum, annak igazgatója, Soós Zoltán állított össze és helyezett el a kultúrotthon előcsarnokában. A helyi református templomban a vasárnapi ünnepi istentiszteleten Kállay Miklós Csaba kolozsvári lelkipásztor hirdetett igét, énekelt a Bocskai Dalkar. Székely Endre református lelkipásztor a Magyarok Mózese címmel tartott történelmi megemlékezést a fejedelemről, arról a nehéz politikai helyzetről, amikor két nagyhatalom kereszttüzében kellett megőrizni az erdélyi fejedelemség függetlenségét, szabadságát. Az istentiszteletet követően a város elöljárói, a különböző állami és civil szervezetek képviselői megkoszorúzták a szobrot, majd a református egyházközség gyülekezeti termében megnyitott kiállításon a nyárádszeredai egyházközség és süketdemeterfalvi fíliájának úrasztali kegytárgyait, valamint a marosvásárhelyi kistemplomi egyházközség tulajdonában levő XVIII. század elején nyomtatott híres Váradi Bibliát állították ki. Az említetteken kívül volt még teremlabdarúgó torna és a szászrégeni Titan együttes is szórakoztatta a fiatalokat. Közkívánatra az ünnepség záró- rendezvényeként megismételték a farsangfarki mulatságot. Vajda György. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. március 30.Műemlékvédelem ErdélybenIV. szovátai konferencia Kétévente szervezik, az idén már a negyedik konferencián vehettek részt mindazok, akiket szakmájuk vagy egyéb kötődöttségük okán érdekelnek a műemlékvédelem cseppet sem elhanyagolható kérdéskörei. Az idén körülbelül negyvenen vettek részt az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és az Arcus Egyesület által a hét végén szervezett, Műemlékvédelem Erdélyben című szovátai konferencián, a Teleki Oktatási Központban, ahol az elmúlt két évtizedben Erdélyben és a Partiumban az épített örökségről készült felmérésre összpontosították a figyelmet, illetve arra keresték a választ, hogy a műemlékeket megvédeni hivatott állami, egyházi, illetve civil intézmények milyen adatbázissal rendelkeznek. Ugyanitt mutatták be az épített örökség és annak ingóságain végzett kutatások és helyreállítások eredményeit. Csortán Ferenc műemlékvédelmi szakembertől megtudtuk: a viszonylag alacsony költségvetéssel megszervezett ülésszak igen rangosnak és színvonalasnak bizonyult. – A két és fél napos konferencia vasárnap délután ért véget, szombat este Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter is megérkezett műemlékvédelmi tanácsosával, számos szakember gondjait meghallgatta. Műemlékvédelmi szakemberek, építészek, restaurátorok vettek részt az ülésszakon, amelyen számos igen érdekes és nívós előadás hangzott el, új könyveket mutattak be, amelyeket meg is lehetett vásárolni. A résztvevők közül több szakemberrel megnézetik a készülő műemlékvédelmi törvénykönyvet – mondta Csortán Ferenc. Az ülésszakra húszperces előadásokkal lehetett jelentkezni, amelyeket követően még tíz percet szántak a témával kapcsolatos vitára a szervezők. A résztvevők a következő címeken tartottak előadásokat (a többnapos programból a teljesség igénye nélkül válogattunk): Jánó Mihály: Megjegyzések a kolozsvári Szent Mihály-templom falképeinek ikonográfiájához, Kiss Tímea – "De cultu imaginum". Adalékok a 16. századi erdélyi protestáns nyomtatványok képillusztrációihoz, Orbán János: "Csíki Márton őkegyelme új házot építtetett" – a marosvásárhelyi Sáros utca 1. szám alatti épület történetéből, Marián Gyöngyvér: Fritz Balthes, egy segesvári építész a 20. század elején, Magdó Eszter: A vízaknai fürdő kiépülése a század eleji építészet tükrében, Entz Géza: Műemléki inventarizáció Magyarországon és a Dehio kézikönyv, Tőkés Erzsébet: Házsongárdi restaurálások, Sófalvi András: Udvarhelyszéki várak és mesterséges barlangok felmérése és régészeti kutatása (2005- 2009), Soós Zoltán: Régészet és rekonstrukció, a marosvásárhelyi ferences kolostor feltárása és lehetséges hasznosítása, Csortán Ilona: Urbanisztikai és kulturális adatbázis az aktuális területfejlesztési folyamatokban, Barabás Kisanna: Római katolikus egyházi gyűjtemények Marosvásárhelyen, Berke Márta: "Ezen ajtó nyílik ..." – Kastélyok, kúriák és udvarházak ajtajai a 17- 18. századi Erdélyben, Feketics Erika: A Teleki Téka két vászonképének a restaurálása, Pál Péter: A székelyderzsi és székelydályai falképrestaurálás eredményei 2008-ban és 2009-ben, Nagy Béni: A tűzkárosodott besztercei evangélikus templom elveszett értékei. Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely) 2010. november 15.Ünnepeltek a Bolyai téri unitáriusokA marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomot ezelőtt 80 évvel építették, a gyülekezet ünneplésére ez a kerek évforduló adott okot. A rendezvény 11-én, csütörtökön kezdődött a Marosvásárhelyi Filharmónia művészeinek ünnepi barokk hangversenyével. Szombaton délelőtt 10 órától a templomban előadás-sorozattal emlékeztek meg az 500 évvel ezelőtt született Dávid Ferenc egyházalapító püspökről és Heltai Gáspárról. Az ünnepségen Nagy László, a gyülekezet lelkésze, püspökhelyettes foglalta össze a marosvásárhelyi unitárius egyház történetét. – Az unitárius köztudat az egyház megalakulását az 1568-as tordai országgyűléstől számítja. Az új vallás népszerűségnek örvend, ezért az erdélyi lakosság nagy része Dávid Ferencet követi. Az 1571-es országgyűlés után Marosvásárhely lakosságának java része unitárius, de János Zsigmond fejedelem halála után és az ezt követő századokban az unitáriusok kiszorulnak Marosvásárhelyről. Központjuk a XIX. század közepéig Marosszentkirályra tevődik át, itt volt templomuk és itt voltak birtokaik is. Ekkor ez az egyházközség is elnéptelenedik, a marosvásárhelyi viszont fejlődésnek indul. 1869-70- ben felépítik a kis templomot, az imolát a Szent Miklós és a Fazakas utcák sarkán, átellenben a Teleki Tékával, ekkor 160 unitárius volt a városban. A századforduló után új és nagyobb templom építését fontolgatták, Bernády idejében ki is jelölték a telket a jelenlegi városháza közelében, az ortodox templom helyén, azonban a háború és a "váltás" meghiúsították a tervet. 1929-ben a jelenlegi Bolyai téren kezdték el az építkezést, ekkor már 700 unitárius hívőt jegyeztek. A templomot 1930 júliusában adták át. Marosvásárhelyen jelenleg 4000 unitárius él, két – a Bolyai téri és a kövesdombi – virágzó unitárius egyházközségben – mondta Nagy László, aki bemutatta azt az emlékfüzetet, amelyet erre az alkalomra adtak ki. Ebben a gyülekezet lelkésze így vall: – Régi templomunk építésének 140. évfordulóján, az új templom 80. születésnapján azt kérem Istentől, hogy gondviselő szeretetével őrködjön az épületek fölött és adjon öntudatos, ragaszkodó unitáriusokat, akik "kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel" mennek be. Az ünnepségen több előadás hangzott el. Pál János lelkész-történész az unitárius egyház kialakulásáról és Dávid Ferencről értekezett, dr. Rüsz-Fogarasi Enikőegyetemi tanár Heltai Gáspárról, Tófalvi Zoltán az 1956 utáni magyarság "lefejezéséről" beszélt. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója a marosvásárhelyi templomokról, míg Weisz Szidónia, a Teleki Téka munkatársa Novák Józsefnek a tanácsteremben kiállított címereiről beszélt. Mezey Sarolta, Népújság (Marosvásárhely) 2011. augusztus 31.Pál-Antal Sándor: AZ ERDÉLYI MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS MA /Magyar Tudomány (Budapest), 2011. 8. sz./Az erdélyi magyar történetírás, akárcsak általában az erdélyi magyar tudományosság, sajátos helyzetben van. Kettősség jellemzi. A kisebbségi viszonyok között is szerves része maradt az általános magyar történetírásnak, az összmagyar tudományosságnak, de részese a romániai tudományos életnek is. Ez a kettősség meghatározza feladatkörét és célkitűzéseit. Az erdélyi magyarság történetének kutatása és feltárása nemcsak az összmagyar, hanem a romániai történetírást is szolgáló tevékenység, amely összehangolt tevékenységet igényel. Történetírásunk, múltunk kutatása, az 1989. decemberi fordulat után egy új, felfelé ívelő korszakát éli. Két évtizeddel ezelőtt a fél évszázadig tartó tiltó és elsorvasztó nacionál-kommunista politika béklyóitól megszabadult történetírásunk rendkívül komoly lemaradással kellett szembenézzen. A lemaradást súlyosbította az a tény is, hogy a kommunista korszakban kifejtett, amúgy is szegényes tevékenységet kénytelenek vagyunk átértékelni, részben újraírni. Az igény, hogy a pártállam aktuálpolitikája és a marxista ideológia eszközévé silányított, meghamisított múltunk hitelét helyreállítsuk és történelmi ismereteinket gyarapítsuk, gyökereinket megismerjük, népakaratként nyilvánult meg az 1990-es évek elején. Ezt az igényt pedig csakis történelmi tárgyú írások elégíthették ki. A napisajtóban és különböző kiadványokban rendszeresen olvashattunk múltunkra vonatkozó írásokat. Mivel történetírásunk komoly szakemberhiánnyal küzdött, e tevékenység jelentős részét a történelemhez vonzódó műkedvelők, többnyire dilettánsok vállalták magukra. Következésképpen ekkor történelminek nyilvánított cikkek, tanulmányok sokasága látott napvilágot, ami csak züllesztette történetírásunk hitelét. A szakemberhiány a rendszerváltást követően, a megváltozott körülmények között vált érezhetővé. 1989 előtt is léteztek nálunk olyan állami tudományos intézetek, amelyekben magyar szakemberek is dolgoztak. Gondolok itt a székelyföldi és a partiumi múzeumokra, az erdélyi dokumentációs könyvtárakra, a történettudományi kutatóintézetekre, valamint az egyetemi háttérintézetekre, amelyekben magyar anyanyelvű kutatók is tevékenykedtek, főként Kolozsváron, Bukarestben, Marosvásárhelyen. Számuk azonban messze az igények alatt maradt. Így legfontosabb teendőnek a szakemberhiány felszámolása, az utánpótlás képzése bizonyult. Az utóbbi két évtizedben e téren komoly eredmények születtek, és a hiány felszámolása napjainkban is tart. A fellendült szakember-képzés terén kifejtett erőfeszítések eredménye kézzelfogható. A fiatal szakemberek jelenléte történetírásunkban bizakodást kiváltó tény. 1989 után gyökeres változás állott be a történettudomány-művelés gyakorlása tekintetében. Megszűntek a tilalmak, lehetővé vált a belső és külső, mindenekelőtt a magyarországi szakintézményekkel és szakemberekkel való kapcsolatok kiépítése. Megváltozott a tudomány művelésére vonatkozó, korlátokkal körülvett szemlélet az erdélyi kutatóműhelyekben. Fokozatosan eltűntek a tabutémák, kutathatókká váltak az évtizedekig zárolt levéltári és könyvtári források. Az állami költségvetésen fenntartott köztestületek közül főként a székelyföldi múzeumok és dokumentációs könyvtárak váltak a magyar történelemmel foglalkozó kutatás központjaivá. Sajnos ma a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelmi tanszékei mögött gyakorlatilag nincs magyar háttérintézmény, a Sapientia pedig nem a történészek otthona. Az 1989 után megjelent alapítványok, egyesületek, szervezetek közül kevés a tudományos kutatást, a történetírást felkaroló közület. Kivétel a nagy hagyományokon alapuló és a történetírást ápoló Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), amelynek fiókegyesületei a magyarság által tömbben lakott városokban –Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Gyergyószentmiklóson és Szilágysomlyón-Zilahon – fejtik ki tevékenységüket, valamint a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Alapítvány és az Areopolis Történelmi és Társadalmi Kutatócsoport, a sepsiszentgyörgyi Délkelet Intézet, a marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület. Ide sorolhatjuk a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot is, amely széleskörű népszerűsítő, tudományterjesztő tevékenységet folytat, de helytörténeti írásokat is közöl. Igazi tudományos műhelynek (leszámítva a múzeumok régészeti tevékenységét) csak az EME tekinthető, ahol a szakemberek kutatómunkát szervezett keretek között, főtevékenységként (vagyis fizetett alkalmazottakként) folytathatnak. Ma már jelentős számú magyar történetírással foglalkozó szakemberrel rendelkezünk, a megvalósítások mégis elmaradnak képességeinktől. Ennek oka, hogy a tudományos munkát kifejteni szándékozóknak csak egy kis része került olyan helyzetbe, hogy a hivatalos munkahelyi tevékenységét összekapcsolhatta a kutatói munkával. A legtöbben szabadidőben művelik a szakmát. Amikor a tudományos műhelyekről szólunk, többnyire az egyéni kisműhelyekre vagyunk kénytelenek gondolni. Történészeink területi szóródása nem egyenletes. Legtöbben Kolozsváron élnek és tevékenykednek, hiszen ott működik a történészkatedrákkal is rendelkező egyetem, valamint az EME. De ma már jelentős történetírói tevékenység folyik Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Gyergyószentmiklóson is. Az a kép, amelyet nem egy alkalommal a kolozsváriak által készített ismertetők nyújtottak ezelőtt az erdélyi magyar történetírásról, ma már túlhaladott, mert nem csak Kolozsváron van eredményes tudományos élet. Kutatóink területi szóródása kiterjedt, de nem országos, hanem történeti Erdély-centrikus. Kolozsváron élt, de időközben elhunyt Jakó Zsigmond, Imreh István és Csetri Elek akadémikus. Itt tevékenykednek jelenleg is Egyed Ákos, Benkő Samu és Kovács András akadémikusok, Kiss András és Sipos Gábor levéltárosok, Csucsulya István, Marton József, Pál Judit, Rüsz Fogarasi Enikő, és Vekov Károly egyetemi tanárok, Pap Ferenc régész, Kovács Kiss Gyöngy történész és több fiatal kutató (Hegyi Géza, Fejér Tamás, W. Kovács András és mások). Marosvásárhelyen dolgozik Pál-Antal Sándor akadémikus, Szabó Miklós, Simon Zsolt és Novák Csaba Zoltán tudományos kutatók, Tamási Zsolt egyháztörténész, Berekméri Róbert és László Márton levéltárosok, Sebestyén Mihály könyvtáros, Soós Zoltán, Bereczki Sándor, Györfi Zalán és László Keve régész, Székelyudvarhelyen Hermann Gusztáv Mihály, Zepeczaner Jenő és Róth András Lajos, Mihály János és Kolumbán Zsuzsanna történészek, valamint Sófalvi András régész-középkorász, Sepsiszentgyörgyön Tüdős S. Kinga tudományos kutató, Cserey Zoltán és Csáki Árpád történészek, Székely Zsolt régész, Bordi Zsigmond Loránd régész-középkorász, Csíkszeredában Szőcs János történész, Botár István és Darvas Loránt régész-középkorászok, Gyergyószentmiklóson Garda Dezső történész és Rokaly József tanár, Gyulafehérváron Bernád Rita levéltáros, Nagyváradon Fleisz János történész, Emődi András levéltáros, Dukrét Géza helytörténész, Szatmárnémetiben Tóth Péter muzeológus, a helytörténeti műveket is író Bura László nyelvész, Nagybányán Balogh Béla levéltáros, Zilahon Bajusz István régész, Nagykárolyban Németi János régész és mások. Ugyanakkor sajnálattal vettük tudomásul, hogy Tüdős S. Kinga vidékre költözésével és Demény Lajos elhunytával Bukarestben megszűnt a magyar nyelvű történetírás. Hasonló helyzettel állunk szemben Aradon is, ahol Kovách Géza halála után nincs igényes magyar történelemkutatás. Történészeink számát gyarapítják Magyarországon élő szerzők, akik rendszeresen foglakoznak Erdély történetével. Gondolok itt, a teljesség igénye nélkül, Szász Zoltánra, Benkő Elekre, Oborni Terézre, Bárdi Nándorra, Balaton Petrára és Stefano Bottonira Budapestről, Barta Jánosra, Takács Péterre és Jeney Anna-Máriára Debrecenből, Kordé Zoltánra Szegedről, Gebei Sándorra Egerből, Balogh Juditra Miskolcról és másokra. Az erdélyi magyar értelmiség, köztük a történészek is, az 1990-es évek elején elsősorban az EME-től vártuk egy átgondolt, összehangolt hazai magyar tudománypolitika, stratégia kialakítását, de erre objektív okok miatt nem került sor. Ezt a rangos és nemes feladatot végül is felvállalta az erre hivatott legrangosabb tudományos intézményünk, a Magyar Tudományos Akadémia. A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság létrehozása, a külső tagság és a köztestületi tagság kiterjesztése, a Domus Hungarica Scientiarium et Artium pályázati rendszer bevezetése, ösztöndíjak biztosítása jó feltételeket teremtettek tudományos életünk felemelkedéséhez és az összmagyar tudományosságba való beépüléséhez. Mindezt követte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság felállítása, amely megvalósíthatja az erdélyi magyar tudománypolitika és -stratégia kidolgozását, irányt szabva a végzendő tudományos kutatásoknak. A tudományművelés eredményessége nagymértékben a közzétett közleményeken keresztül mérhető le. Így van ez a történettudomány esetében is. Az utóbbi években megjelent írások alapján megállapítható, hogy jelentős előrehaladás észlelhető a magyarság történetéhez kapcsolódó, középkorra vonatkozó régészeti kutatások terén. E téren, a székelység Erdély délkeleti részén való végleges letelepedésének kérdését illetően, a vár- és templomásatások bizonyultak eredményesnek Marosvásárhelyen és környékén, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszereda környékén. De felzárkóztak mögéjük a Partiumban végzett régészeti kutatások is. A középkor történetére vonatkozó kutatásainkat nagy veszteség érte Jakó Zsigmond és Demény Lajos elhunytával. De vannak tehetséges fiatal kutatóink – W. Kovács András, Simon Zsolt, Hegyi Géza és mások –, akik eredményesen folytathatják elődeik munkáját. Gondolok itt a székelyföldi múzeumokban tevékenykedő középkor-régészekre is, azokra, akik képzettségüknél és rátermettségüknél fogva a korszak szaktekintélyeivé válhatnak. Példa erre a székelyudvarhelyi–gyergyószentmiklósi régészek közös munkája, akik (Demjén Andrea és Sófalvi András) kétévi ásatás eredményét Máréfalva középkori temploma című írásukban összegezték. Legtöbb kutatónk a koraújkorral és az újkorral foglalkozik. A legjelentősebb eredményeket az 1541–1848 közötti időt felölelő kutatások hozták. Történészeink (Egyed Ákos, Demény Lajos, Pál-Antal Sándor, Hermann Gusztáv Mihály, Garda Dezső és mások) összefoglaló munkái is erre az időszakra vonatkoznak. Az 1848 utáni polgári korszak nem felkapott téma. Kevesen választották szakterületüknek. Erre az időszakra vonatkozóan egy pár köteten kívül csak résztanulmányok készültek. Az összefoglaló munkák közül csak Egyed Ákos gazdasági-társadalmi kérdésekkel, Pál Judit székelyföldi várostörténettel és Csucsulya István Mocsáry Lajossal foglalkozó munkáit említhetem. Az 1918-at követő időszak bemutatása Trianon miatt 1990-ig elhallgatott téma volt. A kisebbségi sorba kerülés első időszaka, a két világháború közötti huszonkét év ma sem képezi komolyabb kutatás tárgyát, szinte kiesik az érdeklődés köréből. Erről az időszakról még köztörténeti összefoglalás sem készült. Bárdi Nándor budapesti kutatónak az 1918– 1920 évi impériumváltás Udvarhely megyei vetületével foglalkozó írásán, Benkő Samunak Koós Károlyról és Nagy Gézáról írt tanulmányai, Fleisz Jánosnak Nagyvárad a két világháború között című könyvén és egy-két kisebb lélegzetű cikken kívül, egyes falutörténetekben találunk helyi vonatkozású feltárásokat (például Pál-Antal Sándor Csíkmadaras falutörténetét ismertető munkájában). Fiatal kutatóink kedvenc témája lett viszont a kommunista éra. Többen is komolyan foglalkoznak az 1945 utáni rendszerváltással, az új elit kialakulásával, a mezőgazdaság kollektivizálásával, a Magyar Autonóm Tartomány történetével. E téren elismerésre méltó eredményeket mutattak fel Nagy Mihály Kolozsvárról, Novák Csaba Zoltán és László Márton Marosvásárhelyről és Oláh Sándor Csíkszeredából. A várostörténet Fleisz János (Nagyvárad történetére vonatkozó könyvei), Pál Judit (Városfejlődés a Székelyföldön), Pál-Antal Sándor (Marosvásárhely története I., valamint Székelyföld és városai), Garda Dezső (Gyergyószentmiklós története), az oktatástörténet Szabó Miklós és mások kutatási területe. Örömmel könyvelhetjük el, hogy már magyar vonatkozású erdélyi hadtörténeti munkák is olvashatók (Koszta István és Berekméri Árpád Róbert írásai révén). Egyháztörténet terén kimagasló Marton József teológiai tanár tevékenysége, aki több írásában foglalkozik az egyetemes és az erdélyi római katolikus egyház történetével, Sipos Gábor pedig a református levéltári és egyháztörténeti kérdéseket boncolgatja. A művészettörténeti kutatások eredményeinek, problematikájának számbavétele, úgy érzem, egy művészettörténész feladata, ezért jelen ismertetőben nem térek ki rá. * Az utóbbi évtizedben a történelmi tárgyú publikációk száma látványosan megnőtt, és a megjelent írások tudományos szintje érezhetően javult. Látványosan csökkent a dilettantizmus jeleit viselő írások száma, és nőtt a tudományos jellegűeké. És nemcsak tanulmánykötetek készültek, hanem önálló összefoglaló művek és forráskiadványok is. A történelmi tárgyú kiadványok zömét az EME, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó (Erdély emlékezete sorozat), valamint a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó (Múltunk könyvek című sorozat) és a Pallas Akadémia Kiadó jelentette meg. Számukat, kisebb mértékben, gyarapította több erdélyi vagy magyarországi kiadó is. A monografikus írások közül csak párat említek: Erdély 1848–1849 és A székelyek rövid története Egyed Ákostól, Náció és nemzet Hermann Gusztáv Mihálytól, Székely önkormányzat-történet Pál-Antal Sándortól, Városfejlődés a Székelyföldön Pál Judittól. A székelyek rövid története példaként szolgálhat a népszerűsítő, de tudományos igényű írásokkal foglalkozók számára. Azt csak sajnálni lehet, hogy még mindig nem látott napvilágot egy népszerűsítő jellegű erdélyi magyarságtörténet, illetve egy nagyobb lélegzetű Székelyföld-történet szintézis, hiszen rendelkezünk jó képességű, erre alkalmas szakemberekkel. Az utóbbi időben látványos előrelépés történt a forráskiadások terén. Demény Lajos folytatta az 1983-ban újraindított, de 1985-ben leállított Székely Oklevéltár új sorozatát, amelyből 1994–2008 között megjelent hat kötet. Újra indult a Jakó Zsigmond által szerkesztett Erdélyi történelmi adatok, amelyben Kovács András Gyulafehérvár és Wolf Rudolf Torda város jegyzőkönyveit közölték. 2005-ben Pál-Antal Sándor is elindított egy székelyföldi vonatkozású forrássorozatot a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál, Székely székek a 18. században címmel. Ennek az ötödik kötete is kiadás előtt áll. A fentieken kívül megemlítjük az erdélyi diákok külföldi egyetemjárására vonatkozó, Szabó Miklós és munkatársai (Tonk Sándor, valamint Szögi László) által összeállított köteteket, a Pál-Antal Sándor által közzétett 1848–1849-re vonatkozó két kötetet, valamint a Marosvásárhely jogszabályai címűt. Ide sorolható a Tüdős Kinga nevéhez kötődő Erdélyi testamentumok eddig megjelent négy kötete, valamint a jelentős számú református és katolikus egyháztörténeti forráskötet. Gondolok itt elsősorban a vizitációs jegyzőkönyvekre, de egyéb egyháztörténeti forrásokra is. A Magyarországi boszorkányság forrásai című sorozat számára Balogh Béla, Kiss András és Pál-Antal Sándor levéltárosok végeztek eredményes munkát, több kötetnyi anyagot közölve abban. Annak ellenére, hogy nem erdélyi, hanem debreceni kiadvány, a felsorolandó források közé tartozik a Takács Péter által 2001–2003 között, a Források Erdély történetéhez című sorozat keretében közölt, Székelyföldre vonatkozó 1820-as úrbéri összeírás parasztvallomásait tartalmazó ötkötetes munka is. Már említettem, hogy 1990 után elburjánzott a tudományos igényeket nélkülöző köztörténeti, őstörténeti, helytörténeti „monográfia” és egy sor „népszerűsítő” írás. Visszaszorításuk nehéz feladatnak bizonyult. Ennek egyik akadálya, hogy kiadványaink jelentős része nem részesült kompetens szerkesztésben, nem estek át kiadásuk előtt szaklektoráláson. Nem írtak róluk kritikai recenziókat, amelyek befolyásolhatták volna a szerzői igényességet. De, amint azt évekkel ezelőtt Benkő Samu és Péntek János akadémikusok és mások több alkalommal is nehezményezték, hiányzik a kritikák közlését felvállaló fórum, és egy egészséges, kritikus történetírás-szemlélet. Viszonylag ritka a vita, az elfogulatlan, nem személyeskedő, kizárólag a tárgyra szorítkozó véleményütköztetés. Az Erdélyi Múzeum, amely többek közt recenziókat is közöl, egymaga nem képes ezt a feladatot ellátni. A múzeumi évkönyvek és az Areopolis sem tekintik ezt a kérdést feladatuknak, rendszeres megjelenésük pedig lehetővé tenné a recenziók közlésének felvállalását, nem az egyszerű ismertetésekét, hanem a kritikai recenziókét. Mindehhez társul a kiadók túlzott anyagias gondolkozása. A szaklektorálás, a kompetens szerkesztő alkalmazása ugyanis a kiadók számára pluszköltséget jelent, amihez hiányzik az anyagi (pénzügyi) fedezet, ami miatt így rendszerint lemondnak róla. * Ma már elérkeztünk arra a szintre, amelyen kiértékelhetjük az eddigi eredményeket, és körvonalazhatjuk a követendő utat, kitölteni azokat az űröket, amelyeket minden kutató érzékel, amikor egy-egy kérdés feldolgozásához fog. Az is feladat, hogy nagyobb rendet teremtsünk a forráskiadások terén. Hiszen a kiadásra kerülő forrásszövegek átírását általánosan elfogadott elvek alapján kell végezni és szerkeszteni, hogy lehetőleg hibamentes kötetek kerüljenek a kutatók asztalára. Ezért szükséges a különböző korszakokkal és kérdéskörökkel foglalkozó forrásközlők munkájának összehangolása. Az egyéni műhelyek tevékenységének a támogatása is megoldatlan kérdés. Össze kell állítani, illetve befejezni és nyilvánossá tenni az eddig megjelent források katalógusát, és pontosítani a forrás-előkészítésekhez kapcsolódó kérdések körét. Áttekintve a fennebb elhangzottakat, ismertetőnket így összegezhetjük: Mint sajátosság, történetírásunk magán viseli az erdélyi magyarság sorsát befolyásoló tényezők hatását. Ahogyan az erdélyi magyarság a magyar nemzet részét képezi, ugyanúgy az erdélyi magyar történetírás is a magyar történetírás szerves része. Művelése az erdélyi történetírók számára, Trianon előtt, zökkenőmentes volt. A több mint kilencvenéves kisebbségi múlt körülményei között megváltoztak az erdélyi magyar történetírás prioritásai. Mivel történetírásunk a nacionál-kommunista időszakban az elsorvasztó politika tárgyává vált, az a tudományág nagymérvű lemaradásához vezetett. Az 1989-es változások fordulatot jelentettek az erdélyi magyarság történetére vonatkozó kutatások terén is. A megújulás felszínre hozta történetírásunk megoldásra váró feladatait, egy egészséges történelemszemlélet megteremtését, a rendkívül meggyérült szakember-utánpótlás kérdését, az intézményes keretek kiépítését, a kutatások megszervezését, a hirtelen fellángolt múltismeretigény körülményei között elburjánzott amatőrizmus megfékezésének kérdését és egyebeket. A tudatosan művelt erdélyi magyar történetírás az utóbbi években, viszonylag rövid idő alatt jelentős lépéseket tett a felzárkózás érdekében. Az eredmények azt jelzik, hogy a feladatok megoldása jó ütemben, jó irányba halad. Talán nem túlzás, ha papírra vetem: most már eljutottunk arra a szintre, amikor történetírásunk bekapcsolódhat a szélesebb perspektívát nyitó egyetemes történetírás művelésébe, és az összmagyar történettudomány szerves részeként beépülhet az egyetemes tudományosságba. Elhangzott 2010. november 19-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum Egyesület A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciáján. - 2011. december 29.Patthelyzetben a sáromberki Teleki-kastélyBizonytalannak látszik a Maros megyei Sáromberkén található Teleki-kastély sorsa. Miután jogos tulajdonosának, gróf Teleki Samunak sikerült visszaszereznie ősi jussát, több elképzelés is született annak hasznosítására. Ennek ellenére úgy tűnik, pénzhiány miatt egyelőre sem a múzeum-, sem a konferenciaközpont-létesítés nem jön össze. Kérdéses a kastélyban működő mezőgazdasági gimnázium sorsa is, mivel a nagyernyei önkormányzat nem tartja ésszerűnek az alacsony színvonalú tanintézet fenntartását. A jelenleginél ésszerűbb, gazdaságosabb és a család meg az épület rangjához sokkal méltóbb rendeltetésre vár a Teleki családnak a Maros megyei Sáromberkén található kastélya. Az épület régi-új tulajdonosa, a Kanadában élő Teleki Samu egészen mást képzel a 19. század elején befejezett kastélyba, mint Maros megye egyik leggyengébb szakgimnáziumát. A Telekiek 1769-ben tették le a kastély alapkövét, de az építkezés befejezéséig több mint fél évszázad telt el. Így a barokkos épület részben a marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója, Teleki Sámuel kancellár, részben pedig dédunokája, Teleki Samu híres Afrika-kutató nevéhez fűződik. Utóbbi könyv- és trófeagyűjteményéből vajmi kevés maradt meg. A kastély berendezését a második világháború után szétlopkodták. A kitömött állatok egy részét sikerült megmenteni, és a görgényszentimrei Bornemissza-kastélyban kialakított erdészeti szakiskolába szállítani. A műkincsek zömének – beleértve Barabás Miklós neves portréfestő képeit – nyoma veszett. Grófi gyermekkor – cigányok közt Akárcsak az azonos nevű Afrika-kutató nagybátyja, a kastélyt hosszas huzavona után visszaszerző Teleki Samu is vonzódik a természethez. Ő ellenben nem vadászik; mint tréfásan megjegyzi, fegyvere a fényképezőgép. „Azt viszont nem állíthatom, hogy semmi közöm a vadászathoz, hisz pont egy vadászaton születtem a Dunántúlon, Szigetváron, amelyre a kilenc hónapos terhes anyám is elkísérte az apámat” – mondja a mikrobiológus szakember. A jelenleg Torontóban élő gróf a háború vége felé, 1944-ben, tizenhárom évesen hagyta el Sáromberkét és a Telekiek ősi kastélyát. „Az épület északi, Gernyeszeg felőli szárnyában laktunk, ott, ahol Afrika-kutató nagybátyám trófeakollekciója állt. Csodálatos évek voltak” – próbálja felidézni gyermekkorát a ma már nyolcvanesztendős férfi, aki testi és szellemi frissessége alapján akár húsz évet is letagadhatna korából. Mint meséli, a legjobban a nyarak, az aratási ünnepek és a játszótársak maradtak meg emlékezetében. Érdekes módon utóbbiak többsége cigány gyerek volt. „Nagyon jóban voltam velük, a nyelvüket is valamilyen szinten megtanultam” – mondja, s közben egy cigány nótára zendít. Látván, hogy valami különösen megcsapja a fülem, elmosolyodik, s megvallja, hogy a kacsáról szóló énekben valóban van valami kis disznóság is. „Ilyenek a cigány nóták – magyarázza. – De visszatérve azokra, akiktől tanultam, el sem tudom mondani, a nyári hosszú délutánokon, estéken mennyire vártam, hogy érjen véget a vacsora, állhassak fel az asztaltól, és mehessek ki velük a mellékudvarba egy jót focizni. De nemcsak focizni, fürödni is együtt jártunk, magyar és cigánygyerekek a Marosra.” Másodjára is elkergetve A ’44-es menekülés után Teleki Samunak huszonhét év után, 1971-ben adatott meg, hogy ismét felkeresse a családi fészket. Egy Budapesten szervezett nemzetközi mikrobiológiai kongresszusra érkezett, s a magyar fővárosból ruccant haza Marosvásárhelyen élő édesanyjához. „Ő elvált apámtól, és itt maradt, Erdélyben. Emlékszem, ahhoz hogy az édesanyámnál lakjak, be kellett jelentkeznem a rendőrségen, ahol az illemhelyen nem vécépapírt, hanem a darabokra tépett National Geographic folyóiratot használtak” – emlékszik vissza az amatőr természetfotós. Ekkor tért vissza először gyermekkora helyszínére, a sáromberki kastélyba. „Akkor már iskola működött az épületben. Egy román asszony volt az igazgató, aki a diákokkal kergettetett ki a kastélyból, majd annak udvaráról. Mondanom sem kell, milyen keserű szájízzel távoztam. Még jó, hogy engem inkább a régi barátok, ismerősök érdekeltek, kevésbé a családi fészek. Ilyen volt az apám is, ő arrafelé sem jött” – meséli Teleki Samu. A múlt rendszer hű szolgái nem csak a Telekieket száműzték a kastélyból. Számos sáromberki szemtanúja lehetett annak a könyvégetésnek, amelyet az épületben működő mezőgazdasági iskola egykori igazgatónője, Ileana Herişan rendelt el. A folytonos magyarellenes kirohanásairól elhíresült pedagógus 1990 után a kastély udvarán tüzelte el a könyvtár szinte valamennyi nem román nyelven íródott könyvét. A történtek után a kastély utolsó lakója sokáig nem is vágyott vissza Sáromberkére. Az utóbbi években megnyert perek után viszont már más szemmel tekint a visszaszerzett kastélyra. A lassacskán a falu jelképévé váló gólyákat figyelő webkamerák segítségével olykor-olykor az udvarra is betekintést nyer. „A feleségemmel webkamerán Kanadából is szoktuk követni a gólyákat. Így látjuk időnként a kastélyt, az udvaron lévő diófákat, azt, hogy szöknek be oda a cigány gyermekek és lopják a termést” – mondja, s közben mosoly jelenik meg az arcán. Nyűg az iskola? A gróf kiszolgáltatottnak és becsapottnak érzi magát. Mint meséli, valamikor kétszáz hektár földjük volt Sáromberkén, de abból vajmi keveset kaptak vissza. Az önkormányzat eközben csak tavaly óta fizet bért a kastélyért – annyit, amennyit a polgármester és tanácsosai megállapítottak. A gróf mindezért a Nagyernye központú község elöljáróját, Jánosi Ferencet hibáztatja, mondván, hogy „egyet ígért, de mást tett”. Teleki Samu saját ügyvédjét sem kíméli, azt állítván, hogy az évek során sok mindent elmulasztott idejében visszaigényelni. Mint mondja, a község vezetőinek több sem kellett, amit csak lehetett, igyekeztek szétosztani, vagy gyorsan eladni. Közben felesége próbálja visszafogni, és rávezetni, hogy mégiscsak jó, hogy eddig eljutottak. „Fogjuk rá, hogy annyi évtized után ez is valami, bár nem sok. Meg örüljünk, hogy iskola működik a kastélyunkban, és a cigányok nem hordják szét” – próbálja észrevenni a pohár tele részét a gróf. Ennek ellenére Teleki úgy véli, a családnak minél előbb át kell venni a kastélyt. „Hiába vádaskodik a gróf úr, hisz ő mindent visszakapott, amit csak visszakaphatott. Én nem tehetek arról, hogy az előző ügyvédje elmulasztott bizonyos dolgokat a törvény szabta határidőben kérni. Teleki úr arról már nem beszél, hogy öt évig nem kellett ingatlanadót fizetnie. És arról sem, hogy mostantól kötelező módon neki is fizetnie kell, ezért az önkormányzat megemelte az általunk fizetett bért” – próbálja bemutatni az érem másik oldalát Jánosi Ferenc polgármester, aki szerint az iskola valóságos nyűg a községháza hátán. A polgármester szerint a sáromberki mezőgazdasági gimnáziumot már rég fel kellett volna számolni. „Szép dolog traktoristákat nevelni, de nem akkor, amikor senki nem akar az lenni. Ha figyelembe vesszük, hogy a hiányzások aránya meghaladja az ötven százalékot, a tavaly nyáron pedig senkinek nem sikerült az érettségije, akkor kérdem én: miért kell egy ilyen tanintézetet fenntartani?” – teszi fel a kérdést Jánosi. Az ernyei elöljáró szerint nem a helyi önkormányzat feladata lenne egy ilyen gimnáziumot fenntartani, annál is inkább, mivel a tanulók alig tíz százaléka származik a község falvaiból. A tanfelügyelőség másként látja a helyzetet. „Én megértem a polgármester urat, de neki is be kellene látni, hogy nem minden Maros megyei gyermekből lesz bolyais diák. Sáromberkére valóban gyengébb képességű, de javarészt szegény gyerekek járnak, akiknek nem lenne pénzük a marosvásárhelyi mezőgazdasági iskolába ingázni” – véli Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő. Megítélése szerint kár lenne felszámolni a tanintézetet, miután ádáz harcok után sikerült eltávolítani az előző igazgatónőt és létrehozni a magyar tagozatot. A mentőöv a szomszéd községből érkezhet. Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere szívesen látná a gimnáziumot. „Ott van a falu szélén az egészségügyi minisztérium egykori gyógyszerlerakata, ami jóformán üresen áll. Ha a szaktárca átadná az önkormányzatnak, akár egy campust is létrehozhatnánk” – vélekedik az elöljáró. Elképzelés lenne, kivitelező kerestetik Ha az iskola valamilyen formában kikerül a kastélyból, a Telekiek következő lépése az ingatlan rendeltetésének megszabása lenne. Bár a lehetőségek közé tartozik, a kastély eladása nemigen jöhet szóba. Konferenciaközpontot lehetne kialakítani vagy kastélymúzeumot, az épület egyik szárnyában pedig szálláshelyeket. Az elmúlt időszakban a tulajdonos tárgyalásokat folytatott a megyei önkormányzattal és testület égisze alatt működő múzeummal. Egyelőre azonban úgy tűnik, a pénzhiány miatt jegelni kell a költségesnek ígérkező elképzeléseket. „Tájházat, gólyafalut, Teleki Samu-emlékmúzeumot, konferencia-központot szerettünk volna kialakítani, de úgy tűnik, egyelőre le kell mondanunk terveinkről” – sommázza a megyei múzeum jelenlegi helyzetét az intézmény élén álló Soós Zoltán. Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök ennél is határozottabb és borúlátóbb. Szerinte az önkormányzatnak 2012-ben sem lesz pénze a sáromberki kastély felújítására. „Egyelőre valóban nem látni a dolgok végét, de tény, hogy a fiam, Sándor nem hagyná veszni az ősi örökséget. Egyelőre csak annyit tud magyarul, hogy Nem beszélek magyarul!, de azt remek kiejtéssel mondja. Most viszont arra készül, hogy szerezzen román állampolgárságot” – büszkélkedik a 27 éves utódjával az idős gróf. Teleki Samu benne látja azt, aki szinte nulláról kezdve, ismét azzá varázsolhatja a család ősi fészkét, ami az államosítás előtt volt. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2012. január 4.Évértékelő: sikerek és kudarcokAkadémiai tagság Pál-Antal Sándor akadémikus, történész, levéltáros, az EME marosvásárhelyi fiókszervezetének elnöke: – 2011 nagyon eredményes év volt számomra, ekkor vált érezhetővé, tapinthatóvá, a közönség számára is elérhetővé A székely székek a XVIII. században című sorozatom negyedik és ötödik kötete (Mentor Kiadó). Teremtő élet címmel szerkesztettem meg a marosvásárhelyi személyiségekről készült kötetet, amelyben három tanulmányom jelent meg. Csíkszeredában már nyomdában van a Jelképek a Székelyföldön. Címerek, pecsétek, zászlók című gyűjteményes kötet, amelyben öt tanulmányom kapott helyet. A tudományos élet terén a magyar tudományos akadémiai tagságra a koronát a szeptember 15-én Budapesten megtartott székfoglaló előadásommal tettem fel. Mindezek mellett a magyar tudomány napja alkalmából sikeres tudományos ülésszakot szerveztem november 12- én Nyárádszeredában a Székelyföld történetéről. Az előadások népes hallgatóságot vonzottak a helybeliek mellett Marosvásárhelyről és Kolozsvárról is. Bár elfáradtam egy kicsit, készülök már a következő tanulmánykötetre, A székelyek földje és népe, valószínűleg ez lesz a címe. Ezt követi A marosvásárhelyi magyarság történetének harmadik kötete, s újabb tanulmányok. Ha mindezekkel elkészülök, akkor fogok hozzá Marosvásárhely történetének a folytatásához. A múlt év nagy vesztesége édesanyám halála, akit 93 éves korában, október elsején temettünk. Születünk, felnövünk, az idő eltelik fölöttünk, s a számunkra legkedvesebb személyek elvesztése is sajnos hozzátartozik a mindennapokhoz. Marad a remény Dr. Nagy Örs egyetemi tanár, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora: – A legnagyobb örömöt 2011-ben az unokám megszületése hozta, Dorottya lett a család szeme fénye. Szakmai téren a legmagasabb fokú elismerést jelentette számomra, hogy a Semmelweis Egyetem díszdoktorává avattak. Nagy megtiszteltetés egy európai hírű egyetem díszdoktorának lenni. Szakmai szempontból a Megyei Kórház Ortopédiai Klinikáján, amelyet vezetek, eleget tettünk a követelményeknek, s tavaly is jó eredményeket értünk el az ortopédia és traumatológia területén. Ezt az országból és külföldről is érkező betegek nagy száma igazolja, akik értékelik az itt folyó munkát. Igyekszünk minden szempontból a legmagasabb szintű ellátást biztosítani, s a megyei tanács támogatásával sikerült már három olyan kórtermet komfortosítani, ahol magánklinikai körülmények között látjuk el a frissen operált betegeinket, s ez a folyamat idén is folytatódik. Az egészségügyi szaktárca és a megyei tanács jóvoltából egy új digitális, hordozható röntgengéppel bővült a klinika felszerelése, az öt éve meglévő Siemens gépet is digitalizáltuk, amivel megtakarítjuk a röntgenfilmekre és előhívó anyagokra költött pénzt. Ezenkívül ígéretünk van öt új monitorra az intenzív terápiai osztályra és doziméterekre, a frissen operált betegek fájdalmának megszüntetésére szolgáló korszerű készülékekre. Amit nem sikerült elérni, holott az összeget is kiutalták, az ortopédiai kórház manzárdosítása volt. Túl későn tudtuk megtartani a versenytárgyalást, de azt ígérték, hogy idén újabb lehetőséget kapunk. Az emeletre biomechanikai laboratóriumot és egy csontbankot terveztünk. A biomechanikai labor lehetőséget teremt az alapkutatásra, a kísérletezésre, hisz a tudományos munkában a klinikai eredmények bemutatása már nem elég. A csontbank pedig lehetővé teszi, hogy a jelenlegi, a pácienstől vagy a rokonoktól vett kisebb beültetések mellett lehetőségünk nyíljon nagyobb csontok átültetésére is a megfelelő donortól, az engedélyünk ugyanis megvan egy regionális transzplantációs központ működtetésére. A 2011-es év nagy sikertelensége egyetemi vonalon az a sok huzavona, ami a februártól életbe lépett új tanügyi törvény alkalmazása körül kialakult, s így nem sikerült megalakítani az önálló magyar tagozatot. Tudom, hogy rajtunk is múlott, s nagyobb összefogásra van szükség továbbra is, de abban reménykedem, hogy valaminek történnie kell, a jelenleg kialakult helyzeten tovább tudunk lépni, s a 2012-es év a magyar tagozat megalakítása szempontjából sikeres lesz. ”Igazi campusunk legyen” Dr. Székely Gyula, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának dékánja: – Miután 2010-ben visszautasították a karunkon működő kertészmérnöki szak akkreditációját, a szaktanszék oktatóinak és diákjainak odaadó munkájával sikerült a 2011. novemberi akkreditációs ellenőrzéskor olyan szinten megfelelni a követelményeknek, hogy a bizottság európai szintű oktatást állapított meg. Ennek következtében meg is született a hivatalos döntés, miszerint a kertészmérnöki szak akkreditált, és oktatási kapacitásunk elismeréséül a helyek számát 30-ról 50-re emelték. Számomra ez volt az év legnagyobb sikerélménye. Kudarcból kettő is jutott a tavalyi évre, nem tudnám rangsorolni őket. Egyrészt, bár 2010 októberében Schmidt Pál elnök úr letette az egyetem diákotthonának alapkövét, 2011-ben el sem kezdődött az építkezés. Ugyanakkor lényegbevágó és hosszas megbeszélések után úgy tűnt, hogy megindul egy magánbefektetés a Sapientia marosvásárhelyi színhelyén, a Lambda cég és a Sapientia közös fejlesztési- prototípusgyártási kutatóközpontjáról lett volna szó, 1800 négyzetméteres hasznos felülettel. Sajnos, ez a fejlesztés sem indult el 2011-ben. Szeretném, hogy az új esztendőben sikeresen szerepeljünk a kommunikáció és közkapcsolatok szak akkreditációján, kapjuk meg az 5 évre szóló működési engedélyt és növelhessük a létszámot, jelenleg ugyanis csak 30 diákot szabad felvennünk, bár folyamatosan túljelentkezés van, hárman felvételiznek egy helyre. Fontos lenne ugyanakkor, hogy elindíthassuk a tájépítész- mérnöki képzést. Ez több éve halasztódik, most reális esélyünk van rá. Jövőbeli terveim között szerepel a diákkollégium építésének elkezdése, hogy igazi campusszá válhasson ez a szép, fejlődőképes egyetemi színhely. Magánbefektetőkkel két fejlesztési és szolgáltatási központ építését is tervezzük, amelyek sok diáknak nyújtanának lehetőséget a szakmai gyakorlat elvégzéséhez, végzős szakembereinknek pedig munkahelyet biztosítanánk. Jó lenne ugyanakkor egy helyi sportklub indítványozására, közös célokat szolgálva, elindítani egy sportterem építését a marosvásárhelyi Sapientia területén. ”Sportemberként is látom a jövőt” Gáspárik Attila színművész, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója: – Több sikerélményben is részem volt 2011-ben, amelyeket nehéz rangsorolni. Az egyik legnagyobb elégtételem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemhez kapcsolódik, végtelenül boldoggá tesz, hogy olyan besorolást kapott az egyetem, amilyent még soha, ez óriási munka eredménye. Ugyanakkor az is örömömre szolgál, hogy sikerült befejeznünk az építkezést az egyetemen. A másik nagy sikerélményem természetesen az, hogy pályázatommal sikerült megnyernem a Nemzeti Színház vezérigazgatói tisztségét. Nem utolsósorban pedig az okozott számomra nagy örömöt, hogy újra a sportklub leigazolt sportolója lettem, régi álmom vált ezzel valóra. Ami a kudarcokat illeti, számomra egyértelműen a Művészeti Egyetemen sorra került rektorválasztás eredménye a legnagyobb. Egy nagyon jó projekt, egy nagyon jó lehetőség mellett mentünk el, és úgy gondolom, az új helyzet visszalépést jelent az egyetem életében. Számomra az jelenti a legnagyobb kudarcot, hogy nem sikerült meggyőznöm kollégáimat az általam javasolt döntés helyességéről. Az új esztendőben azt szeretném elérni, hogy még nagyobb figyelmet kapjon, még keresettebb legyen a kultúra Marosvásárhelyen. Szeretném, ha a 20. nemzetközi alternatív filmfesztivál olyasmit tudna nyújtani a vásárhelyieknek, amit a korábbi szemlék még soha. Ami pedig sportolói jövőmet illeti, nagyon szeretnék megnyerni egy triatlonversenyt. Sikerekben nem volt hiány Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója: – Több szempontból is sikeres év volt a tavalyi. A kiállítások terén a modern román művészeti galéria megnyitása jelentette számunkra a legnagyobb elégtételt, a közönség részéről is ennek az eseménynek volt a legnagyobb visszhangja. Egy négyéves folyamat zárult le ezzel, az építkezéstől az infrastruktúra kialakításán át a katalóguskészítésig. Ami a beruházásokat illeti, a marosvásárhelyi várban lévő régészeti, történelmi múzeum felújításához kapcsolódik a legnagyobb sikerélmény, a munkálatok 70 százalékban készültek el, októberben pedig megnyílt a múzeumkávézó. Az ideiglenes kiállítások közül a kávétörténeti bizonyult a legsikeresebbnek, ez a tárlat egy egész folyamatot generált, ennek kapcsán jött létre a múzeumkávézó is. A rendezvényeink közül a Múzeumok éjszakája volt a legsikeresebb. Kevesebb pénzből kellett megszerveznünk, mint 2010-ben, mégis legalább ugyanannyi kultúrabarátot sikerült megszólítanunk, mint akkor. Ami a kudarcokat illeti, sok panaszra nincs okunk, a múzeum folyamatosan fejlődik, és ez nagymértékben a támogatásoknak, elsősorban a megyei tanács alkalmazottai pozitív hozzáállásának, az elnök asszony kultúrával szembeni nyitottságának köszönhető. Állandó nehézséget és kudarcot jelent viszont számunkra a szakemberhiány, az, hogy a hátrányos bérezési rendszer miatt nehezen lehet idevonzani a fiatal, tehetséges szakembereket. Tavaly kevés projektet sikerült megnyernünk, a természetrajzi múzeum felújításáról szóló pályázatunk nem ért el elégséges pontszámot, ez is kudarcnak számít. Idén folytatjuk a beruházásokat, a várbeli munkálatok, illetve a Kultúrpalota előcsarnokának és lépcsőházának felújítása számít prioritásnak. Az új esztendőben szeretnénk átadni a várban lévő régészeti, történeti múzeum kincstárkiállítását, illetve egy XVII. századbeli helytörténeti kiállítást. A várban zajló munkálatoknak várhatóan ősszel kell befejeződniük. A néprajzi részlegen a fűtésrendszer cseréjére kerül sor, ugyanakkor itt is szeretnénk létrehozni egy kávézót. A természetrajzi múzeum egy új, raktárként működő, illetve múzeumpedagógiai tevékenységeknek otthont adó épülettel bővül. Azt szeretnénk, ha az elkövetkező években a megyei múzeum bekerülne a három legjelentősebb erdélyi, illetve a tíz legfontosabb romániai kulturális intézmény közé. Bodolai Gyöngyi és Nagy Székely Ildikó írásai Népújság (Marosvásárhely) 2012. június 5.Barbár „restaurátorok” a marosvásárhelyi várbanBarbár módra tettek tönkre egy feltárt, 17. századbeli, latin nyelvű feliratot a marosvásárhelyi középkori vár restaurálásán dolgozó építőmunkások. A Mészárosok bástyájának belső falát a villanyszerelők megvésték, és egy vezetéket vezettek keresztül az 1647-es évszámot tartalmazó szövegen. A várban dolgozó munkások azelőtt egy festett, 18. századi famennyezetet semmisítettek meg. „Egyszerűen hihetetlen, hogy mi folyik a marosvásárhelyi várban!” – háborog Kiss Lóránd falkép-restaurátor. Eltüzelt famennyezet, átvágott latin felirat „Előbb a háromszáz éves famennyezet tűnt el, amiről a munkások elmondták, hogy egy részéből zsalut készítettek, egy részét meg eltüzelték. Aztán a Mészárosok bástyáján feltárt latin szövegen keresztül vezették a villanyvezetéket, holott a kábelekkel kikerülhették volna az említett felületet. Itt jóformán senkit nem érdekel, hogy mi történik, nem létezik semmiféle ellenőrzés” – mondja a restaurátor, miközben átvergődjük magunkat az építőtelepen, belépünk a bástyába, és a felelőtlen kezek munkáját „csodáljuk”. Az, hogy a középkorban épült bástya felsőbb szintjét belülről gipszkartonozzák, már csak egy fanyar mosolyt fakasztó apró szépséghibának számít a mennyezet eltüzelése vagy a latin felirat „bekábelezése” mellett. Kiss Loránd szerint a szakemberek már három évvel ezelőtt leadták a várról szóló dokumentációt, azóta minden egyes felelős személy áttanulmányozhatta volna. Sovány vigaszként hat, hogy az előzetesen készült fényképek alapján a fal helyreállítható, és a szöveget is újra lehet festeni. A szakember szerint „ez olyan, mint egészséges emberen a műláb”. Mindezt Kiss Loránd annak tulajdonítja, hogy Romániában még mindig nem létezik egy egészséges műemlékvédelmi szemlélet. Többek között ennek tudható be, hogy a vár restaurálását fővállalkozóként egy olyan cég nyerte, mely villanegyedek, tömbházak és bádogból készült sportcsarnokok építésére szakosodott. A munkálatok elvégzésére kiírt pályázatot elnyerő marosszentkirályi Contranscom Benţa Rt.-nek még a tulajdonosai, a jelentős vagyonra szert tett Benţa fivérek sem építkezési szakemberek. Talán ennél is szomorúbb, hogy a Mészárosok bástyájában történt baklövések sajnálatos módon nem számítanak egyedi esetnek. „Az általános felújítási terv készítője, az Arhing Kft. kért egy restaurálási tervet, a kivitelező azonban nem tart igényt a segítségünkre. Pedig az egy vakvezető lenne. A gyakorlat azt mutatja, hogy a szakemberek semmibevétele szörnyűségeket szül” – állítja Kiss. A Benţa-birodalom munkásainak szakmai inkompetenciáját jelzik a Soós Zoltán által felvázolt hibák is. A megyei múzeum igazgatója azokra a betongerendákra hívta fel a figyelmünket, amelyeket az építő kénytelen volt utólag lebontani, ugyanis egy középkori épület korhű restaurálásában a négyszáz évvel ezelőtt még ismeretlen anyagnak számító beton használata tilos. „Szerencsére ezeket már el is távolították, helyettük faelemeket fognak használni. De nemcsak a kőművesekkel volt gond, az ácsok is a hagyományos csapolási módszer helyett vascsavarokat használtak, ami szintén nem helyénvaló” – sorolja a kívülálló számára akár lényegtelennek is tűnhető, ám szakmailag megengedhetetlen tévedéseket Soós. Az igazgató nem feltételez rosszindulatot, csupán hozzá nem értést. „A baj, hogy nem mindenik cég rendelkezik műszaki felügyelőmérnökkel” – állítja Soós Zoltán. Állítása szerint míg az Alfa Construct és az Energo Plus vezetői fogékonyak a restaurátorok tanácsaira, a Benţa-féle cég vezetői és munkásai fittyet hánynak minden utasításra. „Hiányzik az etikett és a szív” „A szakmai etikett és tudás mellé, egy vár restaurálásánál szív is szükségeltetik. Mi próbáljuk ezt megértetni a munkásokkal; van, akivel sikerrel, van, akivel nem” – állítja Szekeres Gerő, a főtervet készítő Arhing vezetője. A tervező szerint az efféle hibák gyökereit elsősorban a hazai törvényekben kell keresni, ugyanis ezek lehetővé teszik, hogy ugyanaz a munkás, aki azelőtt egy héttel sáncot ásott, vagy maltert kevert, műemléket restaurálhasson. A szakember szerint a másik gondot az építők túlzott érzékenysége jelenti. Mint mondja, a fővállalkozó a legkisebb észrevételét is sértésnek veszi. „Nincs olyan hét, hogy legalább két napot ne töltenénk a várban. Nem ketten-hárman, hanem csapatostól. Most már mumusként tartanak számon, de muszáj állandóan közbeszóljunk, mert a munkálatok bizonyos fázisait sajnos nem épületek restaurálására képzett szakemberek végzik” – nehezményezi Szekeres. Szerinte az ott dolgozók közül sokan fel sem tudják mérni, mekkora felelősség terheli őket. „Európában kevesebb mint tíz olyan középkori vár van, amely a város szívében fekszik. Ez egyike ezeknek, amit a lehető legóvatosabban kell kezelni, és a legésszerűbben kell kihasználni” – mondja Szekeres Gerő, aki már olyant is látott az elmúlt hetekben, hogy a restaurálásra váró falrészeket az építkezési munkások rossz seprűvel próbálták megtisztítani. Csegzi Sándor alpolgármestert is aggasztják a történtek. Az elöljáró, aki három mandátuma alatt a szívén viselte a vár sorsát, szintén nem feltételez szándékosságot, ő is inkább a munkások hanyagságára gyanakszik. „Mi már az elején felhívtuk a cégvezetők figyelmét, hogy a várban folyó munkálatokat hatványozott figyelemmel kövessék, hisz mindannyiunk kincséről van szó. Rendkívül sajnálom és bosszant, hogy ez megtörténhetett, de azt hiszem, hogy az elkövetkezendőkben a várbeli feltárások még sok érdekességet tartogatnak” – állítja a mandátuma vége felé közeledő alpolgármester. Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár) 2012. június 23.Megalakult a marosvásárhelyi tanácsAlpolgármesterek: Ionela Ciotlaus és Józsa Tibor A marosvásárhelyi tanács tegnapi alakuló ülésén a testület 15 igen, 7 ellenszavazattal választotta Ionela Ciotlaust (USL), illetve 14 igen és 8 ellenszavazattal Józsa Tibort (RMDSZ) alpolgármesternek. Az ülést Kikeli Pál korelnök nyitotta meg, aki elmondta, életében egyszer tett esküt, 44 évvel ezelőtt az orvosi esküjét, amelyhez azóta is hű maradt, ez a második esküje. Ehhez is hű akar maradni, s mindent meg fog tenni a város testi-lelki, szellemi és szociális egészségéért. Ugyanakkor egy Mindent az egészségért feliratú pólót ajándékozott a polgármesternek és a két alpolgármesternek. A mandátumok igazolását követően a tanácsosok letették a hivatali esküt, majd Törzsök Sándor vette át az ülésvezetést. Dorin Florea polgármester mandátumát a marosvásárhelyi bíróság alelnöke, Lupascu Florin igazolta: a polgármester a június 10-i választásokon a 77.393 érvényes szavazatból 38.757 szavazatot kapott, Frunda György 28.837, Cornel Briscaru 6.463, Benedek Imre 1298, Smaranda Enache 2038 szavazatot szerzett. Dorin Florea székfoglaló beszédében sikert kívánt az új tanácsnak, és arra kérte őket, hogy a pártérdekeket hagyják a polgármesteri hivatal ajtajánál. A 23 tagú marosvásárhelyi tanács összetétele ábécésorrendben: Bakos Levente (RMDSZ), dr. Benedek István (RMDSZ), Briscaru Cornel (USL), Ciotlaus Ionela (USL), Farcas Ioan (APMS), Gombos Csaba Géza (RMDSZ), Gujan Lucian (APMS), Haller Béla (RMDSZ), Józsa Tibor (RMDSZ), Karácsony Etel (RMDSZ), Kikeli Pál (RMDSZ), Loghin Lucian (USL), Maior Claudiu (APMS), Matei Dumitru (APMS), Peti András (RMDSZ), Pui Sebastian (USL), Puiac Claudiu (APMS), Roman Ioana (APMS), Sabau Pop Aurelian (USL), Sîmpalean Dan (USL), Soós Zoltán (RMDSZ), Todoran Radu (APMS), Törzsök Sándor (RMDSZ). Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2012. június 27.Péntektől Csűrszínházi NapokJubileumi névadó ünnepség A 10. alkalommal szervezi meg az idén a Mikházi Csűrszínházi Egyesület a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Maros megyei tanács, a nyárádremetei önkormányzat, a Maros Művészegyüttes, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Népi Alkotások Háza, a Yorick Stúdió, a Bekecs néptáncegyüttes, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház és a Maros Megyei Múzeum a Csűrszínházi Napokat, amely az idén is különleges programmal várja mindazokat, akik a foci- Európa-bajnokságból – a döntő előtt – részt vennének a művelődési eseményeken. Mint ismeretes, az idén majdnem minden hétvégén kínált valamilyen produkciót a Csűrszínház. Eddig színházi előadás, táncszínház, bábelőadás, folklórműsor és kórushangverseny gazdagította a jubileumi évadot, amely kétségtelenül a június 29-e és július 1- je közötti Csűrszínházi Napokban csúcsosodik. A rendezvénysorozat pénteken 17 órakor kezdődik. Tavaly a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványnak, személyesen a nagynevű néprajzkutatónak köszönhetően sikerült berendezni a kántori lakást a mezőségi használati eszközökkel, tárgyakkal. Az idén is pompába öltözik az évszázados épületbelső. Az alapítvány kalotaszegi és moldvai csángó belsőt varázsol Mikházára. A kiállítás Kallós Zoltán jelenlétében 17 órakor nyílik, és szeptemberig lesz látogatható. Az ünnepi évadhoz méltó különleges esemény helyszíne lesz az iskola, ahova a Maros Megyei Múzeum hozzájárulásával Nagy Imre festőművész eddig raktáron levő alkotásait hozzák el. Így helyszűke miatt az idén elmarad a fotókiállítás. A 18 órakor nyíló tárlat anyagáról Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója fog beszélni. A hagyományhoz híven lesz könyvbemutató, a a Népújság is várja majd az olvasókat, érdeklődőket sátrába interaktív újságíró-olvasó találkozóra. 18.30-tól a művelődési otthonban Sebestyén Aba gondolatébresztő előadással lép a nagyérdemű elé. A Yorick stúdió vezetője Kocsis István: A tér című monodrámáját hozza ki Mikházára. A jubileumi évad és a Csűrszínházi Napok valódi gálaműsora 20.30-tól kezdődik. Amint korábban hírül adtuk, a 10 éves évforduló alkalmával a Csűrszínház felveszi Széllyes Sándor, a Maros Művészegyüttes egykori tagjának, énekesének, mókamesterének a nevét. A névadó emlékműsorban jelen lesz a művész is, legalábbis hang- és televíziófelvételen. Róla emlékeznek majd volt kollégái, és természetesen a művészegyüttes jelenlegi tagjai is fellépnek a Nagy István színművész által vezetett műsorban. 23 órától pedig meglepetésekkel tarkított művészbált szerveznek. Június 30-án, szombaton 10 órakor a székelyvajai fúvószenekar költi a falut, majd a névadó emlékműsor a mikházi temetőben tett zarándoklattal zárul, ahol rövid ima után megkoszorúzzák Széllyes Sándor sírját. A színházművészet iránt érdeklődők gazdag könykínálatban válogathatnak a Reneszánsz panzió teraszán, ahol 13 órától könyvbemutató lesz: Balázs Évát, Farkas Ibolyát, Kovács Leventét, Makra Lajost, Székely Szabó Zoltánt ismerhetik meg az érdeklődők a kötetekből. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata két előadással szerepel Mikházán a 10. Csűrszínházi Napok programjában. Müller Péter – Seress Rezső Szomorú vasárnap című kamaramusicalje június 30-án, szombaton délután 5 órától tekinthető meg. Szereposztás: Kárp György, Nagy Dorottya és Bokor Barna. Az előadás rendezője: Kincses Elemér, díszlet- és jelmeztervező: Labancz Klára, zenei vezető: Csíky Csaba, koreográfus: Szőke István, zenei tanácsadó: Orosz Szabó Edit. A zenekar tagjai: Makkai István, Fülöp Alajos és Vilhelem András. Székely Csaba: Bányavirág című nagy sikerű darabja a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös előadása, mely a Pécsi Országos Színházi Találkozón a legjobb előadás díját érdemelte ki, két főszereplője, Viola Gábor és Bányai Kelemen Barna pedig a MASZK Országos Színészegyesület által odaítélt legjobb férfialakítás díján osztozott. Az előadás este fél 10- től kezdődik. Szereplők: Viola Gábor, Bányai Kelemen Barna, Nagy Dorottya, Kovács Botond és Gulácsi Zsuzsa. Világosító: Aszalos Attila. Video: Sebesi Sándor. Zenei munkatárs: Czerán Csaba. Díszlet- jelmez: Lukácsy Ildikó. Rendező: Sebestyén Aba. Jegyek elővételben Marosvásárhelyen a Kultúrpalota jegyirodájában válthatók keddtől péntekig 12-17.30 óra között (telefon: 0265/261-420 vagy 0372-758-230), és előadások előtt Mikházán a Csűrszínháznál felállított jegypénztárban. Részletek a www.facebook.com/tompamiklos oldalon. A többi színtársulat előadásaira jegyek a 0746-856-310-es telefonszámon foglalhatóak, illetve a helyszínen válthatóak. A napot éjfél körül kezdődő népi bál zárja. A vasárnapi programot a hagyományokhoz híven a 9 órakor kezdődő szentmise nyitja, majd ezt követően gyerekeknek szóló műsorok lesznek. A Kamaszok színtársulat rövid zenés-verses műsorral jelentkezik, míg 12 órától a Csűrszínházban a magyarországi Forrás Színház előadja a Szivárvány szép kapujában című zenés mesejátékot. Természetesen az idén sem maradnak el az állandó programok, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete kézműves-termékekkel lesz jelen, vásárolhatók csűrszínházi trikók, szombaton délelőtt a gyerekekkel a Garabonciás egyesület pedagógusai foglalkoznak. A marosvásárhelyi érdeklődők előzetesen a Bálint Trans szállítási vállalatnál a 0265/255-092-es telefonszámon jelentkezhetnek be. Nagyobb csoport esetén kedvezményes menettérti szállítást is biztosít a cég. (vajda) Népújság (Marosvásárhely) 2012. szeptember 4.Az együttlét, az összetartozás élményeBolyai-világtalálkozó Mert bennünk van az iskola. S mi is ott vagyunk tetteink, eredményeink révén abban az immár világrészeket átfogó csapatban, amely azt az útravalót viszi, adja tovább, amelyet tudós tanárok s a Bolyaiak nevétől híres tanintézmény padjaiban sajátítottunk el. Hűséges öregdiákjai révén az ötévenkénti kerek évfordulókhoz kapcsolódó világtalálkozókon az iskola visszahív, hogy emlékeztessen és biztasson. A péntek esti szép lírai bevezető után – szeptember elsején reggel a csengő szavára kezdődött meg a VI. Bolyais Világtalálkozó nyitóünnepsége. Alaphangját a négy felekezet nevében Csáky Tünde református lelkész, Oláh Dénes katolikus főesperes, Papp Noémi lutheránus lelkész és Kecskés Csaba unitárius esperes adta meg. A Református Kollégium – Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Köre nevében az elnök Kirsch Attila mondott köszönetet dr. Zsigmond Barna Pálnak, a csíkszeredai magyar főkonzulnak, volt bolyais diáknak, aki a rendezvény fővédnökeként támogatta a találkozó megszervezését. A baráti kör vezetőségi tagjai mellett kiemelte a Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum vezetőségének, lelkes tanárainak és diákjainak a hozzájárulását a szervezéshez, a Teleki Téka Alapítvány és a Dr. Bernády György Közművelődési Egyesület szerepét, s köszönetet mondott a kisegítő személyzetnek. Az iskola megalapításának 455. évfordulóját köszöntő hatodik világtalálkozó résztvevőit, akik a helybeliek mellett Kanadától Svájcig sok országból érkeztek, arra kérte, hogy egypercnyi csenddel adózzanak a néhai tanárok és diákok emlékének. Beszédében Kirsch Attila kiemelte annak az összetartó varázserőnek a fontosságát, amit Bolyai-szellemnek nevezünk, s amely örök nosztalgiát jelent a hazatérésre, hozzájárul a közösségi tudat, a nemzeti összetartozás érzésének a megerősítéséhez, az újra megtalált iskola rejtett értékeinek a felfedezéséhez. A világtalálkozót a Baráti Kör korelnöke, a 91 éves Keresztes Gyula nyitotta meg. Az elszántnak semmi sem nehéz – idézte Zrínyi Miklóst, a nagy hadvezért Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a magyarságot, hátha feladja iskoláit, amelyeket őseitől örökölt. Zrínyi népe régen karddal harcolt a földért, ma vállalkozó szellemmel, fejlesztésekkel, gyárakkal, vállalkozásokkal, családalapítással, gyermekek világra hozásával kell a földet megtartani. Ehhez létfontosságú, hogy gyermekeink szülőföldjükön színvonalas magyar iskolában tanulhassanak, amilyen a Bolyai Líceum vagy a Székely Mikó Kollégium, mondta a főkonzul, aki az egyházi iskolák fontosságáról beszélt. "Ma minden demokratikus gondolkodású embernek meg kell értenie, hogy az anyanyelvű oktatás, az egyházi iskolák a magyarok számára fontosak, és a háttérben, legyen az Mikó-ügy vagy MOGYE-ügy, ott van az egész nemzet konszenzusa, ahogy Zrínyi fogalmaz, a nemzeti egység. Magyarországon és Erdélyben az egyházi fenntartású iskolák voltak a megújulás zászlóvivői, ugyanakkor ékes bizonyítékai annak, hogy a vallás tanításán alapuló morál illetve a tudományos nyitottság nem összeegyeztethetetlenek egymással. Az iskola nem csupán a múlt értékeinek megőrzője, hanem a megújulás, az új vívmányok alkotásának, létrejöttének melegágya is. Elég itt iskolánk nagy tanáraira, tanítványaira gondolni, de köztudott, hogy Nobel-díjasaink zöme is egyházi iskolák padjaiból került ki. Magyarország csíkszeredai főkonzuljaként jó érzés ma úgy itt lenni, hogy nemcsak az egykori iskola, a közös magyar állampolgárság is összeköt sokunkat". Az állampolgárság, amely immár a szülőföldön is elérhető, erősíti és ugyanakkor törvényesíti azokat a szálakat, amelyek a magyar nemzet egységét képezik. Erőt merít a múltból, átsegít a jelenbe és reményt ad a jövőre. "Remélem, hogy a Mikó- ügy, a MOGYE-ügy, azaz az anyanyelvű oktatás kapcsán román barátaink is mellénk állnak" – tette hozzá. Családi és saját emlékeit idézte dr. Kelemen Atilla akadémikus, parlamenti képviselő, akinek szépapja is a Református Kollégiumban tanult, s aki parlamenti tapasztalatai alapján cáfolta a főkonzul optimizmusát a román többség irányából tapasztalt megértést illetően. Csáky Károly református lelkész a Baráti Kör nevében fogalmazta meg a kérést, hogy a bejárati emléktáblák visszafordítása, a jelenleg látható feliratuk új emléktáblára való átírása és elhelyezése érdekében betű- és szójegyeket lehet váltani az ügy támogatása érdekében. Az iskola volt román diákjai nevében az 1983-ban végzett Chiorean Ioan emlékezett az orgona felavatására és vallotta büszkén bolyais diáknak magát. A Bolyai Farkas Elméleti Líceumban és a Református Kollégiumban ma 1.500 diák tanul száz pedagógus irányításával, s kiváló eredményeikkel az erdélyi magyar középiskolák sorában az első helyen állnak – hangzott el Bálint István igazgató köszöntőjében. Székely Emese, az 1994-ben újraindított Református Kollégium igazgatónője csalódottságát fejezte ki, hogy a 455 éves iskola épülete rossz állapotban fogadja a volt diákokat, majd reményét fejezte ki, hogy a legközelebbi találkozón talán sikerül olyan szépre felújítani, amilyenre közadakozásból száz évvel ezelőtt felépítették. Sajnálatát fejezte ki, hogy a világtalálkozón résztvevők nem lehetnek jelen a Székely Mikó Kollégiumért tüntetők mellett, és felolvasta az ünnepségre összesereglett több mint ezer öregdiák álláspontját, amelyben elítélik a sepsiszentgyörgyi kollégium visszaállamosítására hozott igazságtalan döntést és a visszaszolgáltató bizottság tagjait ért büntetést. Majd Bethlen Gábor fejedelem szállóigévé vált mondását idézve – ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? – kifejezte reményét, hogy a Fellebbviteli Bíróság hatályon kívül helyezi az igazságtalan döntést. A nyitóünnepség zárómomentumaként a résztvevők megkoszorúzták a Bolyaiak szobrát, majd az iskola udvarán két újabb emléktáblát lepleztek le: az Albisi Bod Sándorét, akit a Református Kollégium nevelt és Bem tábori lelkésze volt, valamint a 210 éve elhunyt Kibédi Mátyus István orvostudorét, aki a neves külföldi egyetemeket megjárva tért haza és szolgálta hatósági orvosként, meghatározó értékű orvosi könyvek szerzőjeként az erdélyi magyar orvostudományt. Márkos Ferenc, az Egyesült Államokban élő egykori bolyais diák, sporttanár és festő munkájának eredményeként megörökített tanárok munkásságáról laudáció hangzott el. Kozma Béla tevékenységét Mátyás Zoltán öregdiák, a Pálffy Antalét dr. Weszely Tibor Bolyai-kutató, a Horváth Andrásét Klósz Bálint öregdiák, a Fülöp Györgyét Albertini Zoltán testnevelő tanár, a dr. Kiss Elemérét Balás Árpád öregdiák, a Kirsch Mártáét dr. Oláh Gál Róbert Bolyai-kutató méltatta. A kora délutáni órákban színvonalas tudományos előadások zajlottak párhuzamosan három helyszínen, zsúfolt nézőtér előtt. Volt, aki megpróbált ingázni a három terem között, de sajnos e sorok írójának ez nem sikerült. A Teleki Téka új olvasótermében dr. Weszely Tibor magyarázta el Bolyai János két zseniális felfedezését, amit a 26 nyomtatott oldalon latinul írt Appendixben jelentetett meg. Dr. Körtesi Péter, a Miskolci Egyetem professzora arról számolt be, hogy egykori bolyais diákként hogyan lett a matematikatörténet elismert nagykövete, rendszeres konferenciák elindítója és szervezője, Bolyai János tudománytörténeti jelentőségének a népszerűsítője a nagyvilágban, s közben nem feledkezett el szülővárosáról sem, ahol 2008-ban nagy sikerrel szervezett nemzetközi konferenciát. Dr. Oláh Gál Róbert, a Sapientia EMTE tanára a Bolyai-kutatás megoldott és nyitott problémáit ismertette a hallgatósággal, s fogalmazott meg a kutatók számára új feladatokat. Az előadásokat beszélgetés követte arról, hogy a legnagyobb magyar tudós miért nem került be a magyar akadémikusok sorába, holott a világörökségi listán az Appendix mellett még egy magyar szerző könyve, Kőrösi Csoma Sándor tibeti-angol szótára szerepel. Még a bejárat előtti lépcsőn is ültek a Bernády György-amfiteátrum előtt, ahol Spielmann Mihály történész (Bolyaiak kora), Oláh Anna tanár (Egy jeltelen sírtól – a világemlékezetig), Kiss Székely Zoltán tanár (Újabb adalékok a marosvásárhelyi Református Kollégium Természetrajzi Katedrájának történetéhez), Klósz Bálint tanár (Ép testben ép lélek) tartott előadást. Ezt követően dr. Péterffy Árpád szívsebész professzor hozta összefüggésbe az 1944. szeptember 13-i tordai csatát, amely négy hétre feltartóztatta a szovjet előrenyomulást, a kolozsvári magyar egyetemen és az egyetemhez tartozó klinikákon történt változásokkal. Hasonlóan érdekes előadások zajlottak a díszteremben is, Oniga Erika a Református Kollégium százéves épületegyüttesének építéstörténetéről, Berekméri Róbert a Református Kollégium levéltáráról, Kálmán Attila az erdélyi főurak adományairól tartott előadást. A tanári szobában hangzott el a mai Református Kollégium és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum bemutatása, a Budapestről érkezett dr. Szalai Zoltán a Mathias Corvinus Collegiumban folyó tehetséggondozásról számolt be. Bár sokszor hallottuk az öregdiákok adomáit, ezúttal is érdekes volt részt venni a dr. Tőkés Béla professzor vezette visszaemlékezésen, ahol kiderült, hogy ugyanaz az iskola hányféleképpen él a volt diákokban, milyen ösztönző tényezők és sérelmek motiváltak egyeseket, hogy a szakmájukban a legjobbak közé verekedjék fel magukat. Amiképpen az is, hogy milyen sokat köszönhetünk az öregdiákoknak az iskola címerének újraalkotásától a múlt sok más emlékeinek megőrzéséig és nem utolsósorban a világtalálkozók megszervezéséig. A sport kedvelői természetesen a sportvetélkedőket követték, s az Élő könyvtár résztvevőit is igénybe lehetett volna venni talán nagyobb mértékben is egy-egy kötetlen beszélgetésre. Szombaton este a Kultúrpalota nagytermében sikeres gálaműsor bizonyította, hogy a tudomány mellett a művészetek művelésére és ápolására is tudott és tud nevelni az iskola. A hatodik világtalálkozó résztvevőit a Gaudeamusszal köszöntötte a kollégium Enyedi Csaba vezette kamarakórusa, majd az erdélyi régizene világába kalauzoltak el László József fizikatanár tanítványai, a Kájoni János furulyaegyüttes tagjai, s vajdaszentiványi táncot adott elő az iskola tánccsoportja. A műsor vendége volt egy bolyais család, Kilyén Ilka, a Tompa Miklós Társulat színésze és lánya, Ritziu Ilka- Krisztina, a Művészeti Egyetem hallgatója, akik Ritziu Dániel, a fiú zenekíséretével énekeltek. Pethő László Arccal a végtelen felé című versét Ördög Miklós Levente, a Tompa Miklós Társulat színművésze szavalta, majd a feleségével, Szabadi Nóra színművésszel musicalrészleteket adtak elő. Mozartot játszottak a budapesti Bolyai János vonósnégyes tagjai. Csíky Boldizsár zeneszerző jóvoltából a geometria és a hegedű találkozásáról is meggyőződhettünk, a Bolyai-képletben felfedezett zenét Selmeczi János budapesti hegedűművész tolmácsolta. Kocsis István A tér című monodrámájából Sebestyén Aba, a Tompa Miklós Társulat tagja adott elő részletet. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia fiatal szólistái – Boros Emese, Buta Árpád, Szabó Levente és Trózner Kincső – Ávéd Éva zongorakíséretével örökzöld operarészletekkel szórakoztatták a jelenlévőket. A bolyaiság lényege a hit, a magyarság és az európaiság hármas egysége. Ennek szellemében énekelte közösen az iskola kamarakórusa és a közönség Kovács András szerzeményét, a Bolyai-indulót. A műsort Kovács Levente rendezte, Szabadi Nóra és Bodolai Balázs vezette. És úgy tűnik, hogy a "találkozó vasárnapra sem fáradt el", hisz tele volt a Vártemplom. Csáky Károly református lelkész, öregdiák igehirdetését követően dr. Soós Zoltán ismertette a szépszámú érdeklődővel a marosvásárhelyi vár történetét az újabb ásatások tükrében, majd dr. Szekeres Gerő beszélt pályafutásáról és a várban épülő geodezikus kupoláról. Közel ötvenen vettek részt a református temetőben tartott megemlékezésen, ahol megkoszorúzták a tanárok és diákok emlékére emelt kopjafát és a két Bolyai sírját. A beszámolóhoz hadd tegyük hozzá, hogy esténként az iskola udvarán a Tonight Jazz Quartet, a DNS, az Autostop, szombaton pedig a Vecker, Detox, Vírus ifjúsági rockzenekarok valamint a Cold Taste és a Bojtorján zenélt, s közben a sátrak alatt régi osztálytársak, barátok, ismerősök találkoztak, beszélgettek, örültek az együttlétnek. Összességében gondosan, jól szervezett találkozó volt, az összetartozás, az együttlét felejthetetlen élményével. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2012. október 3.Műemlékvédelmi konferencia MarosvásárhelyenMűemlékvédelmi konferenciát szervez a Marosvásárhelyi Kulturális Központ 2012. október 4-én Gyorsuló metamorfózis. Városi műemlékeink helyzete az ezredfordulót követően címmel. A rendezvényre reprezentatív helyszínen, a Maros Megyei Múzeum által adminisztrált Kultúrpalota Tükörtermében kerül sor. Fővédnök Sólyom László, a Magyar Köztársaság volt elnöke. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi bő évtizedben az építkezési tevékenység fellendülésével a városi épített örökség helyzete megváltozott, sajnos nem mindig jó irányba. A gazdasági pezsgés erős nyomokat hagy a történeti épületállományon (nem mindig műemlékekről van szó!), és ezek sajnos sokszor gyógyíthatatlan sebek. Egy-egy (általában sikeresként beharangozott) műemlékfelújítás paravánjai mögött sokszor szakmai szempontból erősen vitatható történések zajlanak. Az épített örökség védelmének lehetőségeiről, intézményes hátteréről, a felújítások problémáiról lesz tehát szó október 4- én, csütörtökön a Kultúrpalotában. Reggel kilenc órakor Entz Géza és Orbán János művészettörténészek köszöntőjével indul a rendezvény. Elsőként Kovács András művészettörténész, a Babes–Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott professzora fog előadást tartani a gyulafehérvári műemlékek helyzetéről. Közelebbi tájakra evezve Soós Zoltán a Maros Megyei Múzeum igazgatója a marosvásárhelyi várban zajlott műemléki beavatkozásokról beszél majd. Bor Ferenc, a budapesti Hild–Ybl Alapítvány elnöke budapesti műemlék-felújításokról ad elő. Prakfalvi Endre, a Magyar Építészeti Múzeum munkatársa egy tájainkon szokatlannak tűnő kérdéskört, az 1950–60-as évek (zömmel szocreál) építészeti örökségének problémáit feszegeti majd. Mihály Ferenc szovátai farestaurátor és műemlékes szakember a hivatalos műemlékjegyzék hiányosságára, a számbavétel szükségességére, az engedélyeztetési folyamatok és az elvégzett helyreállítási munkák milyenségére világít majd rá. Farbakyné Deklava Lilla, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetének munkatársa a magyarországi műemlékvédelem jelenlegi intézményes és jogi kereteinek problémáiról beszél, Emődi Tamás nagyváradi építész ugyancsak az intézményrendszer és a működési gyakorlat témáját taglalja majd, hazai vonatkozásban. Marosvásárhelyen számos intézmény együttműködésének köszönhetően kibontakozófélben van egy átfogó műemléki topográfia projektje. A teljes város területére kiterjedő számbavételt a helyi műemlékállomány megállíthatatlannak tűnő átalakulása indokolja, a konferencia tulajdonképpen ennek a projektnek az első nyilvános eseménye. Ennek megfelelően számos előadás kapcsolódik az építészeti értékleltárak, műemléki topográfiák kérdésköréhez: Entz Géza a műemléki topográfiák aktualitásáról, Mentényi Klára (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Budapest) a készülő kőszegi műemléki topográfiáról, Orbán János Marosvásárhely barokk kori történeti topográfiájáról, Kiss Lóránd falképrestaurátor segesvári polgárházak falképeiről beszél majd. Tehát nemcsak a szakembereknek, hanem az építészet- és műemlékügy iránt érdeklődő nagyérdeműnek is feltétlenül a Kultúrpalotában a helye 2012. október 4-én. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ partnerintézményei a szervezésben a Maros Megyei Múzeum, a budapesti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány valamint a Pro Professione Alapítvány. Népújság (Marosvásárhely) 2012. október 27.Kötet a Régi VárosházárólElkezdődtek az idei Bernády Napok Csütörtök délután két, egymást követő nívós rendezvénnyel vette kezdetét az idei Bernády Napok rendezvénysorozat. A Marosvásárhely szép hagyományává vált őszi eseményt a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezi, az irodalmi esteket, vetélkedőket, koncerteket és a Bernády-emlékplakett évenkénti kiosztásának ünnepségét is magába foglaló program csütörtök délután könyvbemutatóval, majd tárlatnyitóval vette kezdetét, az alábbiakban az előzőről számolunk be. A Bernády Ház földszinti termeiben házigazdaként Nagy Miklós Kund, valamint a Bernády Alapítvány elnöke, Borbély László fogadta a megjelenteket. Borbély László a könyv szeretetéről beszélt, arról a szeretetről, amelyet nem vehet el tőlünk senki. – A kezemben tartom a Bernády Alapítvány és a Maros Megyei Múzeum közös gondozásában megjelent Marosvásárhely – Régi Városháza című kötetet. Régi Városháza, régi vásárhelyi hangulat, mondhatnánk, de sokat lehetne mesélni az új, helyi hangulatról is. Valószínűleg sok mindent vissza kell hozni abból, amit Bernády György megálmodott, de előre is kell nézni. Nagy kérdőjel, hogy most fel tudnánk-e építeni másfél év alatt egy olyan épületet, mint a Cifra Palota. Bernády egy új várost épített, a szóban forgó kiadványt olvasni pedig sokunknak élményt jelent majd. Nagy Miklós Kund mint a kötet szerkesztője szólt. – A kötet úgy jelenhetett meg ilyen szép kivitelezésben, hogy társultunk a Maros Megyei Múzeummal. A Bernády Ház minden évben könyvekben is gondolkodik, nagyon fontos a számunkra, hogy az egykori polgármester hagyatékát megőrizzük, továbbadjuk. Mindeközben újabb és újabb szakmai és művészgenerációk nőnek fel, őket is igyekszünk bevonni ebbe a munkába. Fontos számunkra a színvonalas, tartalmas kiadványok megjelentetése és a város román lakosságának megszólítása is, hogy hozzájuk is eljuttassuk Bernády György szellemiségét. Ezért is kétnyelvű ez a kötet. A régi Városházáról Keresztes Gyula írt bevezetőt, a szerzők között pedig Oniga Erikát, a Maros Megyei Múzeum fiatal művészettörténészét is üdvözölhetjük, akivel kapcsolatosan szerzőavatást is ünnepelünk. Ő átfogó tanulmánnyal jelentkezett. A kötetet Plájás István fotói illusztrálják – mondta Nagy Miklós Kund, majd Keresztes Gyula szólt a közönséghez. – Diákkoromban még találkozhattam olyanokkal, akik személyesen dolgoztak a Városháza épületén, bútorain. Amit lehetett, mindent lejegyeztem és máig gyakran használom ezeket a jegyzeteket. Szomorú emlék, hogy '54 és '58 között láttam, ahogyan széttörik a Városháza előcsarnokában elhelyezett rózsaszín márványtáblát. Kürti István akkori alpolgármester törette szét, hiába kértem, hogy ne tegye. A maradványait elszállították és valószínűleg megsemmisítették. Oniga Erika a kötetről szólt. – Ez a könyv a 2008-as kötet második kiadása. Mára nem csak az építészek és a művészettörténészek, hanem a városlakók és a városvezetés is elismeri, hogy a Bernády idejében épített épületek képviselik Marosvásárhely kiemelkedő építészeti hagyatékát. Jelen kiadvány közelebb szeretné vinni az olvasót ezen reprezentatív épületek egyikéhez, amit ezáltal még jobban szerethetünk. A 2008-as kötethez képest az idei könyv sok dologgal kiegészült, bővebb a fényképanyag és újdonság a két nyelven – magyarul és románul – megjelent szöveg is. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója hozzátette: nagyon fontos, hogy mindkét közösség a magáénak érezze a város műemlékeit – pontosan kell mindenkit informálni, a kommunikáció a legfontosabb. – Nagyon jó volt együtt dolgozni a Bernády Alapítvány alkalmazottaival. Eddig egy fontos aspektus hiányzott, a művészettörténész véleménye, de ezt most pótoltuk. Az utóbbi öt-tíz évben nagyon sok új dolog előkerült, ezért is volt fontos a második kiadás megjelentetése, én pedig köszönöm Lokodi Editnek, hogy tanácselnöki mandátuma alatt nyugodtan és eredményesen tudtunk dolgozni – hallottuk Soós Zoltántól az idei Bernády Napok nyitóünnepségén, könyvbemutatóján. Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely) 2012. november 3.Hit az álombanSzínházavató ünnepség Marosvásárhelyt! Hatvanhárom év után új székhelyre költözött a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínház. Az egykoron a vásárhelyi zsidó hitközség kultúrházaként működő főtéri épületet hosszú évek alatt restaurálták, és ma az ország, valamint Európa egyik legszebb bábszínházaként várja ifjabb és idősebb közönségét. Az ünnepélyes megnyitóra péntek déli tizenkét órakor került sor – ekkor leplezték le az épület előcsarnokában lévő emléktáblákat és nyitották meg a hitközségi emléktárgyakból nyílt állandó kiállítást, majd a nagyterem bejárata előtt lévő szalag elvágásával kezdetét vette az ünnepség. Az igen ízlésesen felújított előadóterem színpadán Gavril Cadariu igazgató fogadta a megjelenteket és mondta el románul, illetve magyarul üdvözlőbeszédét. – Köszönöm Soós Zoltán igazgatónak és a Maros Megyei Múzeumnak az együttműködést, amelynek köszönhetően berendezhettük az előcsarnokbeli kiállítást. És köszönöm mindenekelőtt Lokodi Editnek, valamint a Maros megyei tanácsnak, Ciprian Dobre jelenlegi tanácselnöknek és a tanácsosoknak ezt az épületet. Üdvözlöm a jelen lévő színházigazgatókat, Kovács Angela és Kovács Amália tervezőket, Gogolák Zsoltot és Margitot, valamint Kacsó Zoltánt, a kivitelező cégek képviselőit, Molnár Dénes restaurátort. Elvágtuk a szalagot, most már hivatalosan is itt állok az új színpadon. Köszönöm mindazoknak, akik hittek ebben az álomban. Gyönyörű épületünk van, amelynek a színpadára állni kihívás és felelősség. A romániai Unima-Assitej Egyesület nevében Calin Mocanu állt a színpadra és hívta maga mellé az egyesület jelen lévő tagjait. A telt házas közönség így meghallgathatta a gyulafehérvári, a temesvári, a craiovai, a brassói, a konstancai, a botosani-i, a bákói, a nagybányai, a pitesti-i, a kolozsvári, a nagyváradi, a Râmnicu Vâlcea-i, az aradi és a sepsiszentgyörgyi bábszínházak és társulatok igazgatóinak rövid üdvözletét, majd Thomas Lang németországi egyetemi tanár, professzor, a német Assitej (International Association of Theaters for Children and Young People – Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Egyesülete) elnöke szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, nincsen szebb pillanat egy új színház megnyitásánál. – Üdvözlöm a gyerekeket, akik egy ilyen szép épületbe jöhetnek előadásokat nézni. És üdvözlöm a helyi kollégákat is, akiknek új otthona lett. Tisztelettel adózom a helyi kultúrpolitikának, amely hajlandó volt jelentős összegeket fektetni a jövő generációk nevelésébe és a német Assitej képviselőjeként elárulhatom: egy új együttműködés kezdete ez a pillanat. Sok előadást, nézőt, szerencsét kívánok – mondta a professzor, akit Kovács Levente rendező, az Ariel színház művészeti tanácsadója követett a színpadon. – Az elmúlt ötven év alatt négyszer avattunk színházat Marosvásárhelyen. Ez európai kulturális fővárosi teljesítmény. Máshol színházak ürülnek ki, szűnnek meg. Mi építettünk. Az első taps ezért a marosvásárhelyi közönségnek szól. Az intézmény egykor Vörös Fecske néven indult, és az akkori, a létrehozás céljait taglaló kommunista propagandaszövegből, gügyögő bábszínházból számos zeneszerző, drámaíró, képzőművész és természetesen rendező, bábszínész közreműködése által, mára erőteljes színpadi művészetté alakult. Ennek vált a fellegvárává, nemzetközi rangú és színvonalú intézményévé a vásárhelyi épület – mondta számos, őt a bábszínházhoz kötő személyes vonatkozással gazdagított beszédében Kovács Levente, majd a Maros Megyei Tanács jelenlegi alelnöke, volt elnöke, Lokodi Edit (elnöksége idején kezdődött az épületvásárlás és a restaurálás is) vette át a szót. – Köszönöm a zsidó hitközségnek, hogy amint értesült a szándékunkról, azonnal értesített bennünket, és nekünk adta el az épületet. Azt kívánták, hogy az egykor a zsidó kulturális életet szolgáló épület felújítása után a marosvásárhelyi kultúra egyik fellegvára legyen. A szavunkat megtartottuk, az épületet restauráltuk, és az Ariel színháznak adtuk, amely a mi hírünket viszi a világba, az országban és külföldön egyaránt. Ha lemondunk a kultúráról, a jövőnkről mondunk le. Az utóbbi nyolc évben számos épületet felújítottunk: többek között restauráltuk a Kultúrpalotát, új székhelyet biztosítottunk a Maros Művészegyüttesnek és most átadhatjuk az Ariel színház új épületét. Reméljük, hogy legalább száz évig maradnak, hiszen ha elődeink száz évre építettek, nekünk is legalább száz évre kell felújítanunk munkájuk eredményét. Arra kérem a művészeket, hogy álmodjanak – és akkor valóra tudjuk váltani álmaikat. Köszönöm Ausch Sándornak, a zsidó hitközségnek, Kerekes Károly parlamenti képviselőnek a segítséget. Boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a nagy csapatnak, amely az Ariel színházért dolgozott. Mindez, amit ma ünnepelünk, a csapatmunka eredménye, érdeme. Isten adjon erőt ahhoz, hogy megmaradjon eme multikulturális, Maros megyei kultúra. A színvonalas, telt házas, mégis humorban gazdag, oldott hangulatú megnyitóünnepséget a marosvásárhelyi Művészeti Líceum két diákjának fellépése, majd az egykori és jelenlegi alkalmazottak, társulati tagok közös színpadra lépése zárta. Új, gyönyörű, jó ízléssel és hagyománytisztelettel restaurált épülettel gazdagodott Marosvásárhely. Büszkék lehetnek mindazok, akik ehhez hozzájárultak. Knb. Népújság (Marosvásárhely) 2012. november 14.Jubileumi régészkonferenciaŐskor, ókor, népvándorláskor, középkor – négy szekcióban, nagyon gazdag és érdekes tematikában hangzottak el előadások pénteken és szombaton a jubileumi X. Erdélyi Magyar Régészkonferencián. A megnyitó és a munkálatok helyszíne a marosvásárhelyi várban levő régészeti és történeti múzeum, a régi sorozóközpont újonnan átadott felső szintje volt, amelynek átalakítása, felújítási munkálatai a jövő évben érnek véget. A konferencia szervezője az erdélyi magyar régészek Pósta Béla Egyesülete a házigazda Maros Megyei Múzeummal együtt, amely negyedik alkalommal vállalta ezt a szerepet. A kétnapos tanácskozást Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke nyitotta meg, aki örömének adott hangot, hogy nő, terebélyesedik az erdélyi régésziskola, amelyet a magyarországi szakemberek is támogatnak, akik szép számban és tartalmas dolgozatokkal vettek részt a konferencián. Azt a bizakodást visszük tovább, amellyel Pósta Béla 1899-ben elindította az erdélyi régészeti iskolát. A hosszú ideig Csipkerózsika-álmát alvó kezdeményezés nem szűnt meg, sikerült tovább fejleszteni a fiatal szakemberekkel megszaporodott egyesület keretei között – mondta dr. Bajusz István, a Pósta Béla Egyesület igazgatója, aki köszönetét fejezte ki az EMÉ-nek, hogy Kolozsvár központjában székhelyet biztosít a régészeknek, továbbá a Maros Megyei Múzeumnak, amely a 10. születésnaphoz méltó keretet teremtett a tanácskozásnak, amelyen több mint száz résztvevő volt jelen. Maros megye "gyomra" sok izgalmas dokumentumot rejteget a múltról – hangzott el Lokodi Edit, a megyei tanács alelnökének üdvözlőbeszédében, aki azt kívánta a régészeknek, hogy továbbra is legyen pénz, támogatás, hogy kutathassanak, s a valós helyzetet feltárva ne kelljen a régészeti adatokat elferdíteni. Beszédében köszönetet mondott a múzeum igazgatójának, Soós Zoltánnak, hogy olyan szépen átalakult a régi épület, amely valamikor a város polgármesteri hivatalának is helyet adott. Öröm volt a szervezést vállalni negyedik alkalommal is – hangsúlyozta Soós Zoltán, a Megyei Múzeum igazgatója, majd hozzátette, hogy a tanácskozás teret biztosít az Erdélyben dolgozó régészeknek, hogy kutatásaik eredményeit ismertessék. A diákoknak pedig arra, hogy megszeressék a választott szakmát, amely nem tartozik a jövedelmező mesterségek közé, de nagyon érdekes, izgalmas, és lélek kell ahhoz, hogy magas szinten lehessen művelni. Kérdésünkre Soós Zoltán hozzátette, hogy a tízfős marosvásárhelyi régészcsapat, amely romániai szinten a legnagyobb magyar régészközösség, nagyon sok kutatásban vesz részt, s örömmel mutatják be eredményeiket egy olyan rangos rendezvényen, ahol bel- és külföldi kutatók, oktatók és diákok együtt vesznek részt. Az erdélyi régésziskola egyre szorosabban zárkózik fel a magyarországi kutatókhoz, s hiánypótló eredményeik ismertetésére alkalmas fórum a tanácskozás. A szakmai tájékozódás mellett a diákoknak lehetőséget teremt, hogy munkahelyet keressenek, s pályázati lehetőségekről tájékozódjanak. Az idei konferencia sajátossága, hogy két napig tartott, ami egyrészt azt jelzi, hogy mennyiségben és minőségben olyan tudományos tőkét tud felmutatni, ami a korábbi egynapos rendezvényekhez képest igényeli ezt a terjedelmet, s reméljük, hogy jövőben már három napra lesz szükség – mondta Soós Zoltán, aki érdeklődésünkre elárulta, hogy a nagytermet díszítő gyönyörű barokk kandalló a nyárádszentbenedeki Toldalagi-kastélyból származik. A nyitóünnepségen két könyvet mutattak be. Gindele Róbert és Istvánovits Eszter munkája a nyíregyházi és a szatmári múzeum történészeinek példamutató együttműködése révén született – hangzott el Kulcsár Valéria ismertetőjében. A Berecki Sándor, Czajlik Zoltán és Soós Zoltán (szerk.) által jegyzett Erdélyi régészeti lelőhelyek és műemlékek légi felvételei című érdekes, szép háromnyelvű kötetet Pánczél Szilamér Péter ajánlotta a közönség figyelmébe. Az első plenáris előadást László Attila tartotta Hubert Schmidt és László Ferenc kapcsolatáról. A középkorról szóló dolgozatok bemutatásával folytatódott a konferencia, majd szombaton az őskor, ókor, a népvándorlás kora és a középkor kutatása terén elért eredményeiket ismertették az erdélyi és a magyarországi résztvevők. (bodolai) Népújság (Marosvásárhely) 2013. február 4.Kolozsvári mintára Marosvásárhelyen is magyar kulturális napokat szerveznekA Kolozsvári Magyar Napok mintájára augusztusban Marosvásárhelyen is magyar kulturális napokat szerveznek - jelentették be mai sajtóértekezletükön a kezdeményezők, Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Maros megyei elnöke és Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, az RMDSZ önkormányzati képviselője. A Vásárhelyi forgatag elnevezésű ötnapos rendezvénysorozat intézményi hátterét a most szerveződő Marosvásárhelyért Egyesület fogja biztosítani, amely - a kezdeményezők szerint - élvezi a magyar pártok, egyházak és egyesületek támogatását. Portik Vilmos felidézte, hogy Mátyás király 1482. augusztus 28-án írt kiváltságlevelében adott vásártartási jogot az akkor még Székelyvásárhelyként ismert településnek, amely meghatározta további fejlődését. Mint mondta, az évfordulóra időzítve az idei, első Vásárhelyi forgatagot augusztus 28-a és szeptember elseje között rendezik. Tájékoztatása szerint a koncerteket, kiállításokat, a helyi termékek vásárát, a népművészeti és kézműves vásárt, a színházi forgatagot, a marosvásárhelyiek világtalálkozóját a Bolyai téren, a várban, a Vártemplom mellett, a Maros-parti Sörpatika környékén akarják megszervezni, vagyis olyan helyszíneken, amelyek magyar kulturális jellege ma is meghatározó. Kifejezte reményét, hogy a Vásárhelyi forgatag betöltheti azt az űrt, amelyet a - Kolozsvárra költöző - Félsziget ifjúsági fesztivál távozása okoz, ugyanakkor a magyar kulturális örökséget népszerűsítő, egy életteli közösség hangulatát árasztó rendezvénye lesz Marosvásárhelynek. Soós Zoltán fontosnak nevezte a magyar kulturális napok megszervezését a marosvásárhelyi románság szempontjából is. "Ez egy lehetőség, hogy jobban megismerjenek minket, hogy ne lehessen manipulálni az embereket a magyar kérdéssel" - magyarázta a múzeumigazgató. A kezdeményezők önkormányzati és pályázati forrásokból, vállalkozói támogatás bevonásával akarják megrendezni a Vásárhelyi forgatagot. Azt remélik, hogy - a kolozsvári városházához hasonlóan - Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester is felismeri a rendezvényben rejlő lehetőséget, és nem fog akadályokat gördíteni a magyar kulturális napok meghonosítása elé. Szabadság (Kolozsvár), 2013. március 19.A közös kulturális örökség ápolásaA várbeli rendezvények üzenete Az idén is – folytatva az előző évi kezdeményezést – a marosvásárhelyi várban március 15-e alkalmával az EMNT és az RMDSZ olyan rendezvényeket szervezett, amelyeknek célja az volt, hogy politikamentesen idézze fel az 1848-1849-es forradalom hangulatát. A régészeti történeti múzeum (volt katonai sorozó épülete) tanácstermében érdekes – Marosvásárhelyhez kötődő – történelmi részletekről meséltek, a kávézóban pedig a huszárokról, a kokárdáról hallhattak előadást az érdeklődők, volt magyarruha- bemutató, bajuszverseny, s végül népdalest. A rendezvények visszhangjáról Soós Zoltánt, a Maros Megyei Múzeum vezetőjét kérdeztük. – Jó volt látni, hogy március 15-én a Múzeum kávézóba és az emeleti tanácsterembe nagyon sok gyerek, fiatal jött el, akikhez talán sokkal közelebb került így mindaz, amit az 1848-as forradalom jelent az összmagyarságnak. Üzenet is volt: lehet közösen politikamentesen is ünnepelni. – Valóban az volt a megyei múzeum szándéka, hogy az idei ünnepség ne csak a Postarétre, vagy azokra a már megszokott kinti helyszínekre szorítkozzon, ahol beszédek hangzanak el és koszorúznak az elöljárók, lehetőséget akartunk biztosítani az érdeklődőknek, hogy kötetlenebb formában kapcsolódjanak be a rendezvényekbe. Ezért támogattuk az EMNT tavalyi kezdeményezését, ami igen népszerűnek bizonyult: felidézték a budapesti Pilvax kávézó hangulatát. Emellett az idén hangsúlyozottabban volt jelen az RMDSZ is. Az emeleti teremben fotókiállítás nyílt, ott is készíthettek az óvodások, kisdiákok kokárdát, csákót, az 1848-as eseményekhez kötődő témákat rajzolhattak a kisebbek, és este Marosvásárhely legavatottabb történészei (László Lóránt, Spielmann Mihály, Tamási Zsolt, Novák Zoltán moderátorként) új megközelítésben mesélték el az 1848- 1849-es forradalom legfontosabb mozzanatait. Ezután pedig a filmklub keretében néhány markáns, 1848-at taglaló filmet (Hídember, Szegénylegények) láthattak az érdeklődők, és az est fénypontja a közös táncház, éneklés volt, ami jó példa arra, hogy a nemzeti ünnepen közösen is tudunk ünnepelni. – A Maros Megyei Múzeumnak nem ez az első olyan kezdeményezése, amely élővé teszi a múltat, több kulturális rendezvény partnere is az intézmény. Világszerte a nagy múzeumok ma már olyan interaktív módszerrel szerveznek kiállításokat, amellyel valóban – a kor vizuális igényeinek megfelelően – vonzóbbá teszik a rendezvényeket. Talán erről is szólt a március 15-i várbeli program? – Az idén több olyan művelődési együttműködésnek volt partnere a múzeum, ha nem mással, a helyszín biztosításával, mint a felolvasó-maraton, filmmaraton a magyar kultúra napján. A szervezéskor derült fény arra, hogy vannak olyan kulturális és médiaszervezetek, amelyek fel tudják vállalni színvonalas rendezvény szervezését, lebonyolítását. Ezért is a múzeum továbbra is nyitott az ilyen civil kezdeményezések irányában. Hasonló, interaktív módon szervezzük meg a már hagyományos saját rendezvényeinket, mint a Múzeumok éjszakája, továbbá az idén 100 éves Kultúrpalota születésnapi ünnepségét. Nemsokára megnyílik a Leonardo-kiállítás, és őszire lesz fotótörténeti tárlat is. Nyilvánvalóan azt is kezdeményezzük, hogy hasonló román kulturális rendezvények is helyet kapjanak a várban, hiszen nyitottak vagyunk minden kultúra felé. Ebben partner a Nemzeti Színház L. Rebreanu társulata, a 74 színház stb. Azt szeretnénk, hogy a vár a magyar és román kultúra tégelye legyen. – Mindezek beindulása attól is függ, hogy mikor lesz újra működőképes a vár, mikor fejezik be a felújítási munkálatokat. – Sajnos, pénzhiány miatt leálltak a munkálatok, holott alig 60%-ban készültek el vele. Hasonló helyzetben vannak a régészeti feltárások, állagmegőrző munkálatok is. Jelenleg az infrastruktúra kiépítésénél tartanak, folyamatosan távolítják el a töltésréteget. Az viszont jó hír, hogy a várostörténet szempontjából értékes régészeti leletanyagra bukkantunk, ezekről később számolunk majd be. Fontos része az újjáépítésnek az északi fal renoválása, hiszen itt volt a régi kapu, ugyanakkor érdekes építészeti feladat lesz a turisztikai információs központ megépítése, ami egyaránt kihívás a közönségnek és a kivitelezőknek, ugyanis egy olyan új struktúra lesz, amely nem illik ugyan a várba, de – a párizsi Louvre-ban látható üvegpiramishoz hasonlóan – lehet, hogy egyedi arculata miatt vonzó lesz. A kapu és a szabók bástyája közé építünk egy amfiteátrumot – amelynek pincéjébe téglaégető kemencét illesztünk be –, ez előadótér újabb helyszíne lehet majd a várbeli rendezvényeknek, igaz, azzal a feltétellel, hogy itt többet nem rendeznek Marosvásárhelyi Napokat, borfesztivált és más nagyobb jellegű megmozdulást, amivel tönkretehetnék a restaurálás után kialakított létesítményeket. Mi is szeretnénk, ha minél előbb folytatódnának a munkálatok, hiszen igény van arra, hogy ezt a helyszínt a korábban említett célokra használják a marosvásárhelyiek. – A múzeum a megyei tanács hatáskörében van, míg a vár a polgármesteri hivatal irányítása alatt áll. Ismerve a két intézmény közötti politikai konfliktust, mi a garancia, hogy valóban az ön által említett kulturális központ fog működni a várban? – Sajnos, a konfliktus a tavalyi helyhatósági választásokat követően sem oldódott fel. Ezért szándékomban áll marosvásárhelyi tanácsosként egy olyan különálló igazgatóság létrehozását kezdeményezni, amely kizárólag a várat igazgatja és nemcsak adminisztrációval, hanem elsősorban kultúrme-nedzseléssel foglalkozik. A várban minden közösség meg kell találja a helyét olyan színvonalas színházi, képzőművészeti, fotóművészeti, zenei rendezvényeken, amelyek tükrözik a valódi erdélyi szellemiséget, és a jövőre mutatnak. Van már egy jó csapat, amely képes ezt megszervezni, és sikerként könyvelhetjük el, hogy a múzeumban szervezett március 15-i rendezvények is ezt bizonyították. Vajda György Népújság (Marosvásárhely), 2013. április 25.Bernády helyett I. Ferdinándra keresztelnék Marosvásárhelyen a 2-es iskolátA szakmai véleményezés helyett a Megyei Névadó Bizottság etnikai ügyet kreált a 2. számú Általános Iskola átnevezése tárgyában. A megyei szintű véleményező testület három tagja (Iulian Boldea, Corina Teodor a Petru Maior Egyetem tanárai, valamint Pop Tămas Dimitrie, nyugalmazott könyvtárigazgató ), szemben az RMDSZ által támogatott Soós Zoltán régész- történésszel és Csortán Ferenc művészettörténésszel, szakmaiatlan véleményt hangoztatva leszavazták a 2. számú Általános Iskola vezetőtanácsa és a helyi önkormányzat Névadó Bizottsága által javasolt dr. Bernády György megnevezést. Az ellenzők arra hivatkozva, hogy a két világháború között I. Ferdinánd nevet viselte az iskola, szerintük ehhez a megnevezéshez kellene visszatérni. „Felhívtam a bizottság tagjainak figyelmét, hogy szakmaiatlan indoklásukkal további etnikai feszültségeket keltenek, amit józan és szakmai hozzáállással, felelősen elkerülhető lenne. Sajnos, érvelésem nem talált meghallgatásra” – mondta Soós Zoltán. Brassai Zsombor megyei elnök véleménye szerint a szemet szúró szándékosság felháborító, „a bizottság nem névadói hatáskörrel rendelkezik, ehhez csak az iskola vezetőtanácsának és helyi önkormányzatnak lenne joga, hatáskörüket átlépve sajnos magyarellenes politikai természetű döntést hoztak meg” – mondta Brassai Zsombor megyei elnök. A névadási eljárás következő és egyben utolsó lépése a Helyi Tanács döntése lesz, lévén a megyei bizottság pusztán véleményező hatáskörrel rendelkezik, végleges döntést az önkormányzati testület fog hozni. „Az utóbbi két évben többször is vita tárgyát képezte az önkormányzati testületben, remélem sikerült a megelőző vitákban érvényt szerezni szándékunknak, és végre Marosvásárhelyen is lesz egy általános iskola, amely magyar történelmi személyiség nevét viseli” – mondta Peti András, marosvásárhelyi elnök. A frakcióvezető azon meggyőződésének is hangot adott, hogy a kérdésből egyik román párt sem próbál meg politikai tőkét kovácsolni, hanem egy egészséges európai interetnikus városközösség szellemiségében megfelelő tisztelettel kezeli a magyar közösség óhaját és az egykori városépítő emlékét. Az RMDSZ Maros megyei szervezetének sajtóközleménye Erdély.ma 2013. április 26.Etnikai szavazásA megyei névadó bizottság három román tagja nem értett egyet azzal, hogy a marosvásárhelyi 2-es számú iskola felvegye dr. Bernády György nevét. Az etnikai szavazás az április 25-i zárt ülésen született, amelyről kizárták a névadásért alakult szülői munkacsoport tagjait, akik a márciusi ülés után kifogást emeltek a törvényes előírások be nem tartása miatt. A véleményezést követően, amely a városi tanács részére nem kötelező, csak tájékoztató jellegű, Iulian Boldea, a Petru Maior Egyetem bölcsészkarának dékánja, a bizottság elnöke nyilatkozott lapunknak. Amint elmondta, egy fehéregyházi utca átnevezéséről döntöttek, és újra megvitatták azt a javaslatot, hogy a marosvásárhelyi 2-es iskola felvegye-e dr. Bernády György nevét. – Megkértem bizottságbeli kollégáimat, hogy mondják el, indokolják, magyarázzák meg a véleményüket, s ezt követően szavazás alá bocsátottuk a javaslatokat. A kedvezőtlen arány nem azért született, mintha nem értékelnénk dr. Bernády György volt polgármester személyiségének jelentőségét, inkább történelmi vonatkozású érvről van szó. Ez az iskola a két világháború közötti időszakban történelmi elnevezést, I. Ferdinánd nevét viselte. A bizottsági tagok egy része úgy vélekedett, hogy 1990-től már vissza kellett volna vegye a régi nevet. A történelmi mellett társadalmi szempontból is figyelembe vettük, hogy az iskola részéről nem egységes a Bernády elnevezés iránti óhaj, s a vezetőtanács korábban másképpen döntött, ami az akkori összetételét tükrözte. – A történelmi érvnél maradva, a többségi bizottsági tagoknak nem mond semmit, hogy az iskola dr. Bernády György polgármestersége idején épült? – De igen, én csak arra utaltam, hogy ennek az iskolának volt egy neve a két világháború között, s ebben az időszakban nagyon ismert, hírneves tanintézménnyé vált. – Az önök érvelése szerint minden marosvásárhelyi iskola esetében a régi elnevezéshez kellett volna visszatérni… A történelmi megindoklás pedig attól függ, hogy honnan kezdjük a történelmet, az elejétől vagy a közepétől. – Pontosítani szeretném, hogy a mi szavazatunk tájékoztató jellegű, s az iskolát a véleményezésünk figyelembevétele nélkül is elnevezhetik a városi tanácsosok – tette hozzá a bizottság elnöke. Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója a két magyar nemzetiségű bizottsági tag véleményét tolmácsolta, akik szerint Bernády György mint az iskola építtetője mindenképpen megérdemli, hogy róla nevezzék el az intézményt, annál is inkább, hogy jelenleg a városban nincs olyan iskola, amelyik az ő nevét viselné. Lévén egy olyan tanintézmény, amely nem kapott más elnevezést, indokolt lett volna a kedvező véleményezés, amivel a bizottság többsége nem értett egyet. Ezentúl a városi tanácsra hárul a feladat, hogy elhatározza, lesz-e Bernády iskola vagy sem. Dimitrie Poptamas nyugalmazott könyvtárigazgató is arra hivatkozott, hogy a két világháború között az iskola az I. Ferdinánd nevet viselte. Elit gimnázium volt, ahova a város környékéről, a Mezőségről jöttek azok a gyermekek, akik 1918-ig nem folytathatták tanulmányaikat csak Naszódon vagy Balázsfalván. Az iskola a két diktatúra között veszítette el a nevét, amit nem lehet elvenni az intézménytől, ezért 1990 után vissza kellett volna azt vennie… Nem kellene ebből politikai kérdést csinálni…, nem lenne szabad felkorbácsolni az iskola tanárainak és diákjainak a lelkiállapotát. Én a múlt alkalommal is a halasztásra szavaztam, mivel megjelentek a forrófejűek, és a gyűlést a két szülő hatása alatt tartottuk, akik azért jöttek, hogy befolyásolják a döntésünket. Ezért szavaztam a Bernády György megnevezés ellen, annak ellenére, hogy nemcsak tiszteltem, írtam is erről a jelentős polgármesterről, és sokszor idéztem is a Vásárhelyről szóló történelmi munkáimban. – Ha valóban annyira tiszteli, akkor elvárható lett volna, hogy mellette szavazzon. – Úgy gondolom, hogy a jövőben valószínű viselheti majd egy intézmény az ő nevét is. – Már nincs több olyan iskola, amely a Bernády György polgármestersége idején épült volna és ne lenne egy román személyiségről elnevezve. – Az iskolákat újraszervezik, az új negyedekben új iskolák létesülnek. – Nem a városnegyedi iskolákat, az ő időszakában emelt tanintézményeket illene róla elnevezni – zártuk a beszélgetést, A névadó bizottságban Iulian Boldea, Poptamas Dimitrie, Corina Teodor, Csortán Ferenc és Soós Zoltán vett részt, s szavazott 3-2 arányban. Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely) 2013. július 31.Az új Európáról a marosvásárhelyi Bernády HázbanFrank Engel és Winkler Gyula Új Európát most című négynyelvű kötetét mutatták be kedd délután Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. A kötetet Soós Zoltán történész, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, a helyi önkormányzat RMDSZ-es képviselője ismertette a közönséggel. Elmondta, a könyv korképet nyújt arról, hogy hol tart most az Európai Unió, honnan indult és hová ért, mi az, ami megvalósult az előre kitűzött célok közül, és mi az, amit nem sikerült megvalósítani. Emlékeztetett arra, hogy az 1950-es években született meg a gondolata az Egyesült Európai Államoknak amerikai mintára, amely nem valósult meg, ellenben „létezik egy tartalom nélküli forma, vagy egy forma nélküli tartalom, attól függően, hogy mikor milyen a helyzet”. A vasfüggöny lehullása után abban reménykedett mindenki a kelet-európai volt szocialista államokban, hogy jobb lesz, ám a csoda nem történt meg – figyelmeztetett a történész. Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt szövetségi elnöke méltatva a szerzőt és kötetét arról beszélt, hogy a könyvvel a Kós Károly Akadémia vállalta a hozzájárulást az alapvető vitához a romániai magyarság számára legfontosabb közéleti, politikai kérdéseiről. A legfontosabb kérdés ugyanis, ami a magyar közösséget érdekli, hogy milyen lesz az Európai Unió, és lesz-e egyáltalán Európai Unió. Bár az utóbbi, Markó szerint, nem is tekinthető kérdésnek. „Frank Engel nem azt mondja, hogy le kell másolni az Amerikai Egyesült Államokat, hanem azt, hogy szövetséget kell létrehozni, közös kormánnyal és közös biztonságpolitikával. A skála másik része, például, amit Tusnádfürdőn is hallatott a magyar miniszterelnök, ami egy erősen euroszkeptikus állaspont” – taglalta a politikus, aki szerint a két, egymással szemben álló nézet között vannak lépcsőfokok. Winkler Gyulát vitaindító szándék vezérelte, amikor papírra vetette gondolatait. A vitát, hívta fel a figyelmet, szeretné folytatni, szeretné, ha minél többen bekapcsolódnának és megosztanák a gondolataikat. „Ha a jövőről beszélünk, a válságról kell beszélni, nem annyira a gazdasági válságról, mint annak következmémnyeiről” – hangsúlyozta. Milyen Unióra vágyunk mi erdélyi magyarok? – fogalmazta meg a kérdést Winkler, majd röviden válaszolt is: olyanra, amely a régiók, a közösségek Európája, ahol azokat az értékeket is képesek elfogadni és tisztelni, amelyeket egyébként nem értenek. Antal Erika Maszol.ro 2013. augusztus 22.Kiszorított Vásárhelyi Forgatag (Floreának nem kell magyar rendezvény)A Maros-parton szervezik meg augusztus végén, szeptember elején a Vásárhelyi Forgatagot – jelentette be tegnap délben rendkívüli sajtótájékoztatón Portik Vilmos, a kulturális napok főszervezője. A polgármester hajthatatlan volt, mindenképpen szerette volna, hogy román együttesek is fellépjenek a forgatagon. Ezzel azonban sérült volna az egész rendezvény alapkoncepciója – fejtette ki Portik. „A hivatalnak nem sikerült összeugrasztania a szervezőcsapatot, megmutattuk, hogy a magyar politikai pártok és különböző civil szervezetek össze tudnak fogni, ha kell. Ugyanakkor azt a tényt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy gyakorlatilag minden erdélyi nagyvárosban vannak magyar kulturális napok, csak Marosvásárhelyen akadályozták ezt meg” – értékelte az elmúlt hetek eseményeit Soós Zoltán fesztiváligazgató. A forgatag szervezői hivatalosan kérték Vásárhely főterét, a Színház teret és a nyári színpadot helyszínként, erre azonban a válaszadási határidő lejártával sem kaptak írásos választ. A tegnapi bizottsági ülésen pedig elutasították a főtérre vonatkozó kérésüket, technikai okokra hivatkozva. Az önkormányzat nem fogadta el a szervezők javaslatait, hogy kizárólag magyar fellépőkkel, magyar árusokkal, az eredeti koncepciónak megfelelően rendezzék meg a Vásárhelyi Forgatagot, így bejelentették: kiszállnak annak szervezéséből, bár eleve nem is voltak benne – ismertették honlapjukon a rendezvény szervezői. Dorin Florea megsértette a vásárhelyi magyarokat – fogalmazott Marosvásárhely polgármesteréhez intézett nyílt levelében tegnap Brassai Zsombor. Az RMDSZ Maros megyei elnöke kifejtette: „emberi és nemzeti méltóságunkban sért minket azzal, hogy megkülönböztet, nem biztosítja számunkra Marosvásárhelyen, a város főterén a Vásárhelyi Forgatag megszervezését, nem támogatja a rendezvényt abból a közös alapból, amihez marosvásárhelyi magyar adófizetők is hozzájárulnak legalább felerészben. Ez a megkülönböztetés azt jelzi, hogy a magyart másodrangú polgárként kezelik Marosvásárhelyen. Elfogadhatatlan!” Brassai hangsúlyozta: „a multikulturalitás a különböző nemzetiségi kultúrák egymás melletti létezését jelenti” és „nem a kultúrák összemosását, asszimilációját”. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2013. augusztus 28.Összefogást hozott Marosvásárhelyen a szerdán megnyílt magyar kulturális fesztiválOlyan összefogás valósult meg Marosvásárhelyen a Vásárhelyi Forgatag elnevezésű, első alkalommal megszervezett magyar kulturális fesztivál alkalmából, amelyre rég nem volt példa az erdélyi városban – jelentette ki szerdán Portik Vilmos főszervező a fesztivál megnyitóján. A magyar kulturális fesztivál nyitógáláját, amelyen fellépett a Tiberius vonósnégyes és a Maros Művészegyüttes, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartották szerda este. Mint Portik Vilmos fogalmazott, az elmúlt napokban sok magyar embernek együtt dobbant a szíve, és sokan álltak be abba a csapatba, amely egy irányba húzott. Soós Zoltán fesztiváligazgató szerint ez a rendezvény arról szól, hogy össze tudott zárni a marosvásárhelyi magyarság, és nem hagyták magukat megosztani. Emlékeztetett arra, hogy a forgatag szervezésében valamennyi magyar civil és politikai szervezet részt vett, és megtanultak bízni egymásban, megtanulták tisztelni egymást. Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere beszédében arról szólt, hogy a magyar kultúra nélkül elképzelhetetlen Bernády György városának jövője. A rendezvényt levélben üdvözölte Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. A Vásárhelyi Forgatag vasárnapig tart az erdélyi városban, kilenc helyszínen összesen 171 program lesz. A szervezők azt a célt tűzték ki, hogy bemutassák a térségben élő magyarság kulturális értékeit. A rendezvény megszervezését akadályozta a marosvásárhelyi városvezetés, amely ellenrendezvényt is szervezett. Ennek ellenére a szervezők bíznak abban, hogy a forgatag népes közönséget vonz. MTI (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
